Archive for Miért MLM?

MLM Szponzorálás – de hogyan?

Szponzorálás de hogyan?

Az MLM-ben azt a személyt szoktuk szponzornak nevezni, akin keresztül megismerted a lehetőséget és akin keresztül csatlakoztál a céghez.

Szponzorról, általában más értelemben szoktunk beszélni, olyankor amikor valaki, vagy valamilyen cég szponzorál, vagyis anyagilag támogat valamilyen tevékenységet. Nem tudom, hogy igazam van-e,
de úgy gondolom, hogy a szponzor kifejezés, azért született meg az MLM-ben, a hagyományos MLM idején, mert az a személy, akihez belépett valaki, általában nem csak munkával, hanem pénzzel is támogatta az új belépőket. Nem arról van szó, hogy pénzt adott nekik, hanem arról, hogy odaadta a drága idejét az új tag támogatására, illetve nem sajnálta a telefonköltséget, utazási költségeket, amik ezzel jártak.

Ma már a szponzorálás online, ingyenes eszközökkel megoldható, ezért sokan inkább mentorálásnak hívják ezt a feladatot. Mi most maradjunk az általánosságban használt szponzor és szponzorálás kifejezéseknél.

Ez a fajta munkakapcsolat két ember között nagyon sok fajta szokott lenni. Van, amikor a szponzor szinte nevelő tisztként működik és naponta számon kér, feladatokat ad és ellenőriz.

Hétfőn megbeszélitek az e heti feladatokat, szerdán rákérdez, hogy hol tartasz, és pénteken el kell mondanod, megtetted-e azokat a feladatokat, amiket megbeszéltetek.

Vannak, akik igényelik az ilyen fajta szponzorálást, mert csak ilyen szigorú számonkérés mellett tudják legyőzni a kényelmi zónájukat. Vannak, ahol a szponzorálás annyiban merül ki, hogy az új tagnak megmutatja a felső vonala, hogy tud majd vásárolni, hol találja meg az oktató anyagokat és milyen módon tud ő is beléptetni embereket.

Nem igazán tudom, hogy melyik a helyesebb és a célravezetőbb, mert mindkettőben lehet hibázni. Ha túlságosan erős a számonkérés, akkor, ha esetleg nem sikerült a teljesítés, könnyen negatív érzések jöhetnek valakibe és emiatt inkább megszakítja a kapcsolatot a szponzorával.

A másik esetben viszont, ha nincs semmilyen számonkérés és mindenki olyan tempóval halad ahogy akar, akkor könnyel elbizonytalanodnak az emberek, nem tudják mit is kell csinálni, nincs előttük követendő példa és ezért nagyon lassan produkálnak csak eredményeket.

A szponzorálás az egyik legnehezebb feladat a hálózatépítésben, mivel te nem leszel a főnöke azoknak, akik hozzád csatlakoznak, így úgy kell őket munkára bírni, motiválni, hogy mindent a saját akaratukkal tegyenek meg, nem szabhatsz semmilyen szankciókat. Míg, ha egy sportoló eredményeket akar elérni és ehhez edzőt választ, akkor az edzőnek van hatásköre, hogy számon kérje a teljesítményt.

Egy MLM szponzornak semmilyen hatásköre nincs, hogy számon kérje az üzletépítőit, munkatársait, így egy dolgot tehet, hogy ő az élen jár, mindenben példát mutat és bátorítja az embereit, hogy ha ők is megteszik, amit ő, akkor ők is sikereket fognak elérni.

Ha hosszú távon akarsz sikereket az üzletedben, akkor nagyon fontos, hogy jó kapcsolatban legyél, mint a szponzoroddal, mint a szponzoráltjaiddal. Ez azért is óriási feladat, mert a társadalom minden rétegéből lesznek belépőink, és együtt kell tudni dolgoznunk minden fajta emberrel, vallási, politikai vagy esetleg erkölcsi hovatartozásától függetlenül.

A jó kapcsolat érdekében fontos, hogy előre megbeszéld a felső és az alsó vonalaiddal is, hogy milyen szintű vezetést, esetleg számonkérést igényelnek, illetve te igényelsz. Ebben az esetben nem lesz keserűség és mindent meg tudtok beszélni és nem azt veszed észre, hogy a tagjaid eltűnnek, nem veszik fel már neked a telefont, mert félnek esetleg a számonkéréstől és szégyellik, hogy egy új embert sem kerestek meg a héten.

Én annak a híve vagyok, hogy mindenkit felnőtt emberként kell kezelni, aki tudja miről szól ez a munka, ismeri a feladatait és számonkérés nélkül önállóan is tudja építeni az üzletét.

Úgy gondolom, hogy nem a szponzornak kell hívogatnia a munkatársait, hanem a munkatársaknak lehetőséget kell biztosítani, hogy ha kérdésük van, segítségre van szükségük, akkor meg tudjanak keresni, mint szponzort.

Vannak emberek, akik a sikertelenségüket a szponzorukra fogják és panaszkodnak, hogy rossz a szponzoruk. Én ebben nem hiszek, mivel úgy gondolom, hogy annyi sok jó szakkönyv, képzési anyag, video van ma már, ami akár ingyenesen is elérhető, hogy aki meg akarja csinálni az üzletet, az segítség nélkül is meg tudja.

Sokan abban a félreértésben élnek, hogy a szponzor dolga, hogy embereket rakjon alád, hogy helyetted dolgozzon, mert úgy is pénzt kap utánad. Ez nem helyes hozzáállás, mert az MLM-ben mindenki a saját üzletét építi. A szponzor dolga nem a te üzletednek az építése, az egyedül a te felelősséged és döntésed, hogy milyen lesz. Ne várd állandóan a segítséget az útmutatást, a varázs mondatokat és szuper eszközöket, hanem kezdj el magadtól dolgozni, alkotni és kreatívnak lenni.

Természetesen a legoptimálisabb az, ha nagyon jóban vagy a szponzorvonaladdal, minden vezetőddel és a saját munkatársaiddal is.
De bízz magadban, és ne függj semmilyen szponzortól, mert biztos vagyok benne, hogyha minden felső vonalad abba is hagyná az üzletet, de bennem meg van a tűz, a tudás és a lelkesedés, akkor sikeres leszel! 

A legjobb MLM céget ezért érdemes választanod ha sikert akarsz.

Azért néhány pontban összefoglalnám, milyen szerintem egy jó szponzor, jó vezető:

  1. Nem az embereket használja az üzlete építéséhez, hanem az üzletet használja az emberek építésére!
  2. Mindig jó vele együtt lenni, az ember mindig többnek érzi magát mellette!
  3. Mindig talál valamit, amiért megdicsérhet, nem hibáztat!
  4. Mindig többre tart képesnek, mint amire te saját magad!
  5. A társaságában biztonságban érzed magad!
  1. Nem lenyom, hanem felemel!
  2. Tud motiválni, és előhozni az emberből a jót!
  3. Nem manipulál, nem támaszt elvárásokat, ehelyett példát mutat, és kívánatossá teszi azt, amire rá akar venni! Például rendezvényre járás, nyilvános szereplés stb.
  4. Nem fényezi magát, nem dicsekszik, nem tulajdonítja magának az eredményeket, alázatos! Úgy tud vezetni, hogy észre se veszed, hogy az ő tervei szerint cselekszel! Mindig mindenben élen jár, példát mutat!

Mit szeretnél a szponzorodtól?

Gondold át és mond el neki, hátha ő is ezt szeretné, csak nem akar feléd nyomulni.

  1. Hívjon fel naponta? Többször érdeklődjön, hogy létedről?
  2. Kérje számon vállalásaidat, eredményedet, sikerességedet?
  3. Ellenőrizze az életjeleidet – meghívások száma, bemutatók száma, rendezvények stb!?
  4. Mondja el sokkal többször, hogy hálás érted, bátorítson jobban?
  5. Rágja jobban a szádba, hogy mit kell csinálni, legyen türelmesebb?
  6. Adjon konkrétabb útmutatást, a mit és hogyanról?
  7. Hívja fel ő az ismerőseidet, tartson ő veled több bemutatót, amíg belejössz?
  8. Adjon üzleti tervet neked, tűzzön ki helyetted célokat?

Nos, ezek nem mind jó elvárások, de mindenesetre jó, ha közös nevezőre tudtok jönni, és amiben még ő se bátor, sikeres akkor keresnétek valakit a felső vonalban aki igen. Ha pedig nincs akkor meg kell tanulni közösen és gyakorolni kell.

Ha jól működik egy szponzori kapcsolat, akár barátság is lehet belőle!

 

MLM cégek Magyarországon

MLM üzletekMLM cégek Magyarországon

Az MLM egyre népszerűbb vállalkozási műfaj, ma Magyarországon is.

Mivel Magyarországon nagyon kevés lehetőség van a kitörésre, anyagi felemelkedésre, hisz az alkalmazotti fizetések nagyon alacsonyak, és vállalkozni is egyre nehezebb, ezért sokan fordulnak az MLM lehetőséghez, amiről sok jót és rosszat hallottak egyaránt.

Jót, mert tényleg viszonylag kis befektetéssel, és a vesztesség félelme nélkül el lehet indítani egy akár nemzetközi vállalkozást, otthonról.

Rosszat, mert itt is emberek vannak, dolgoznak, akik közül sok vérszemet szokott kapni, kapzsi és gyorsan akar sok pénzt keresni. Ezért, gyakran olyan rendszereket dolgoznak ki, amik óriási kezdőcsomagok eladásával dolgozik, s így persze hatalmas forgalmat tudnak, hamar generálni, amiből nagy a jutalék. A baj csak az, hogy ezeket az akár másfél millió forint nagyságú csomagokat, úgy nyomják le a kiszemelt jelöltek torkán, hogy csak otthon hazaérve, vagy pár hét múlva döbben rá, hogy mibe is ugrott bele, és bár jól hangzik a dolog, de korántsem olyan egyszerű, mint mondták, gondolta.

MLM sérültek

De ha már megvette a csomagot akkor bőszen belekezd. és ő is próbál találni olyan embereket akik hajlandóak ennyit befektetni. Ha nem megy , akkor jön a következő gond, ugyanis, még a nyakán a rengeteg termék, de az idő sűrget, és a következő hónapban újra vásárolnia kell, mert különben nem kap jutalékot, és ha leáll akkor nem lesz meg 3 hónap alatt mondjuk a kvalifikáció, és akkor mindent bukhat, hiába vásárolt annyit.

Egy darabig sokan bírják, de aztán inkább feladják. Ilyenkor keletkeznek az MLM sérültek, akiknek nyakán marad egy rakás termék, amitől a Vaterán vagy más helyeken próbálnak megszabadulni féláron. Ők fogják terjeszteni, hogy az MLM átverés, hogy csak azoknak jó akik felül vannak, az elején csatlakoztak, és az MLM nem működik stb.

Szóval ez sokszor nem cég függő, hanem szponzor vonalaktól, csoportoktól is függ, ezért érdemes mindig elolvasni a kisbetűs részt MLM cégekhez való csatlakozás esetén.

  • Mi a hivatalos kötelező elvárás, belépési díj, vásárlás?
  • Mennyi lesz a havi kötelező vásárlás?
  • Mekkora forgalom a jutalékfelvétel feltétele?
  • Ki lehet-e esni, le lehet-e nullázodni, el lehet-e szintet bukni?
  • Mennyire drágák a termékek, va-e rájuk igény, eladható-e ilyen áron?
  • Lesznek-e még plusz költségek, kötelező havi képzési anyagok, rendezvények?

Szóval sok mindent érdemes figyelembe venni , mikor Magyarországi MLM céget keresel!

Hogyan és mi alapján válassz MLM céget, erről másik cikkben írtam – Miért a DXN? – most csak felsorolnám azokat a nagyobb MLM cégeket, amik úgy tudom jelenleg is működnek Magyarországon. Biztos nem lesz teljes a felsorolás, de én nem vagyok hivatalos adatszolgáltató, nem tudhatok mindenkiről.

Vannak cégek amik nagyon nehezen ismerhetőek ki, és nagyon a pilótajáték, piramisjáték kategória szélén táncolnak, ezért őket kihagytam a felsorolásból.

Nem minden cégnek van külföldi anyavállalata, így a világforgalmáról se beszélhetünk, de azért a felsorolásnál figyelembe vettem, a cégfüggetlen hivatalos felsorolást, ami a cégek taglétszáma, és forgalma alapján hoz ki minden évben egy felsorolást az első 100 MLM céget felsorolva.

MLM cégek a világon

A 2017-es listát itt találod: https://www.directsellingnews.com/dsn-announces-the-2017-global-100/

 

Ez tehát nem egy teljes lista, és nem is valamilyen sorrend.

Vedd csak egy felsorolásnak. A 100-as listában láthatod a világban elfoglalt helyét, de az se teljes, hisz például az FLP nem szerepel rajta, pedig az élcsapatban van biztos adatai alapján. De gondolom ezért fizetni kell, hogy valaki felkerüljön a listára, és lehet ők ezt nem tartják fontosnak, hogy leadják az adataikat és felkerüljenek ide.

MLM cégek jönnek mennek, és sok MLM cég volt ami feltűnt, aztán eltűnt, így a friss új MLM cégeket se tettem fel, hisz belőlük még bármi lehet, csillag is, és hulló csillag is, hisz igérni, nagyot mondani mindenki tud. Szóval íme a választék a Magyarországon dolgozó MLM cégekről:

Amway,
Jeunesse,
WGN,
Herbalife,
DXN,
FM Group,
GNDL,
Kyani,
Flavonmax,
Ökonet,
Nikken,
Tupperware,
Worldventures,
Tiens,
Sunrider,
Lyoness,
Rain,
Monavie,
Lavylite,
Farmasi,
Organo Gold,
Gano Excel,
Betterware,
LR,
Calivita,
Pure Leverage,
Én a nemzetközi lista 15. helyén található DXN céget képviselem, ami most lesz 27 éves, lassan eléri a 9 milliós taglétszámot, a világ 160 országában elérhető, és közel 1,26 milliárd dollár az éves forgalma.
Ha részletek érdekelnek, és érdekel én miért a DXN céget választottam, miért tartom a legjobb választásnak akkor keress meg, vagy előbb olvasd el erről a cikkem.

10 tény az MLM-ről!

10 tény az MLM-ről! – Kócsó László könyve

 

10 tény az MLM-ről! - Kócsó László könyve

10 tény az MLM-ről! – Kócsó László könyve

Itt rendelhető meg: https://10teny.hu/

Idézet a könyv ajánlásából:

“Nagyon sok a félreértés a network marketinggel kapcsolatban.

Sajnos sok cég használta csalásra ezt az üzleti modellt, és emiatt sok félreértés keletkezett. Sok a „jogos” előítélet és sok a negatív tapasztalat.

Gyakran tapasztalható, hogy üzletépítők amatőr módon, fél-információkkal, tudatlanul vagy akár szándékosan, másokat félrevezetve – a network marketing égisze alatt – görcsösen próbálnak eredményeket elérni.

Itt az ideje, hogy a tényekről beszéljünk a network marketinggel kapcsolatban és megmutassuk egy másik nézőpontból is ezt az üzleti modellt, hogy akiket korrekt céggel, korrekt termékkel vagy szolgáltatással keresnek meg, azok helyesen tudjanak dönteni.

Eleged van a fénylő arcú, közhelygyáros, mókusvakító mellébeszélésekből? Eleged van a nyomulós, amatőr MLM-esek trükkjeiből? Szeretnéd megadni magadnak az esélyt, hogy egyszer s mindenkorra tisztán láss az MLM üzlettel kapcsolatban? Nyomulás nélkül, tényszerűen.” írja Kócsó László akinek a napokban jelent meg új könyve: “10 tény az MLM-ről, amit érdemes tudnod, mielőtt döntesz” címmel.

Kócsó László több mint 10 éve foglalkozik hálózatépítéssel. Három földrész huszonöt országában tartott network marketinggel kapcsolatos elő­adásokat. Az általa képviselt cég 25 éves történetében ő érte el leggyorsabban a legmagasabb karrierszintet. E könyv írásának pillanatában több mint l00 ezer fős hálózata van szerte a világon.

A könyv megrendelhető a Libri , Líra könyvesboltokban.

10 tény az MLM-ről! – Kócsó László könyve

2 rövid idézet a könyvből:

 

1. IDÉZET

A network marketing karrierben a sikertelenségnél is rosszabb egy olyan szituáció, amikor valaki hónapokig vagy akár évekig is dolgozik, komoly energiákat fektet be, akár még szép eredményeket is elér és csak utána jön csak rá, hogy a cég amit annak idején választott, hogy kevésbé választható. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem nézik meg a céget, nem vizsgálják meg a hátterét, holott ez egy bizalmi kapcsolat az üzletépítő részéről, ahol ő „hitelben” dolgozik.

Meghitelezi a munkáját az anyavállat felé annak reményében, hogy majd hosszú távon profitálni tud az egyszer elvégzett munkából. Ha ezt nem megfelelő cégnél tesszük, akkor pórul járhatunk és anyagi veszteségünk is lehet az erkölcsi veszteség mellett.

Rengetegen küzdenek azzal a problémával, hogy elsőre, másodjára, harmadjára és akár sokadjára is figyelmen kívül hagyják ezt a szabályt és a gyors és nagy pénz reményében „kérész életű” vállalkozásokhoz csatlakoznak.

Amikor pedig a második, harmadik sokadik üzleti ajánlattal keresik meg az ismeretségi körüket, előbb utóbb hiteltelenné válnak.

Ha komolyan gondolkozol magadról, szabad akarsz lenni és passzív jövedelmet akarsz elérni a network marketing üzletben, akkor ez az eredmény nagyban függ a cégtől is.

Tudd, hogy a jogi személy mögött mindig emberek állnak. Meg kell ismerned ezeket az embereket mielőtt komolyan kezdesz foglalkozni az üzlettel. Ha abban gondolkozol, hogy a szabadidőd jelentős részét professzionális módon fekteted be ebbe a tevékenységbe, akkor lényeges, hogy a kemény munkád ne vesszen kárba.

Fontos tudnod, hogy kik állnak a cég mögött, kik a vezetők és mennyire tudsz velük azonosulni.

10 tény az MLM-ről! – Kócsó László könyve

2. IDÉZET

A saját belső meggyőződésed vizsgálata

Tapasztalataim szerint a legfontosabb dolog, hogy mielőtt bárkinek elkezdenéd bemutatni, eladni a terméket, a lehetőséget, előtte magadnak kell megvenned. Ez nem azt jelenti, hogy már beregisztráltál egy üzletbe, hanem azt, hogy lelkes vagy és 100 % biztos vagy benne, hogy ez neked megfelel. Nem másnak, hanem neked.

Ha ugyanis nem vagy meggyőződve arról, hogy melyek azok az értékek, előnyök amelyek miatt meghoztad ezt a döntést, akkor nem lehetsz eléggé magabiztos abban sem, hogy ezt be tudod mutatni másoknak. É így az emberek nem fognak hozzád csatlakozni.

Sok száz emberrel találkoztam az elmúlt években, akinek nem fejlődött az üzlete.
A legtöbbjüknél ennek egyetlen egyszerű oka volt: Ők maguk sem hittek a választásuk helyességében, amelyet képviselni próbáltak.

Mindenkinek szoktam ajánlani egy nagyon egyszerű megoldást erre: A „fehér lap technikát”. Függőlegesen húzz egy vonalat egy fehér lapra! A bal oldalra írd fel a negatívumokat, a kételyeidet, a jobb oldali sávba pedig a pozitívumokat az előnyöket, hogy miért csatlakoztál az üzlethez, miért látod úgy, hogy ez nagyszerű kihívás.

Minden negatívumot, kétely fel kell írni. Semmi probléma nincs akkor ha ez a sáv hosszabb. Probléma akkor van, ha ezt a bal oldali oszlopot nem tudod eltüntetni addigra mire elkezded az üzletet.

Ebben nyilvánvalóan az az ember tud sokat segíteni aki felvázolta neked az opciókat. Nagyon fontos, hogy nem neki kell meggyőznie téged, hanem neked kell meggyőznöd saját magadat, és nem érzelmi alapon, hanem észérvekkel, hogy ez a lehetőség neked teljes mértékben ideál.