Tag Archive for depresszió

Gyógyulás depresszióból természetesen!

Depresszió nélkül!

Mi is az a depresszió?

Minden embernek vannak problémái, nehéz napjai, rossz hangulata. Sokszor a rossz időjárás, borult napok is elvehetik az ember életkedvét, – kicsit borongós a hangulatom máma – szól a nóta is. 

Sokáig úgy gondoltam, hogy a depresszió az olyan szomorkás hangulat, amikor nincs az embernek kedve dolgokhoz, szomorú valami miatt, esetleg bánkodik valami kudarc miatt.

Amig nem éltem meg súlyos betegségnek, addig nem tudtam elképzelni, hogy mi az, mit érez egy igazán depressziós ember!?

2008 novemberében rohammentővel vittek kórházba, a Neurólogiai klinikára stroke gyanújával, mivel felfordult velem a világ, és 200 felett volt a pulzusom, mindez vezetés közben,úgy hogy ép megtudtam állni.

A kezelés után “gyógyultan” hazaengedtek, de ezután jött életem legnehezebb időszaka.

Depressziós pánikbeteg lettem.

Állandó rettegésben éltem, hogy megismétlödik a dolog, és nem tudtam mi tévő legyek, mi lesz ezután? Hogy dolgozok, hogy tartom el a családom? Lehet-e állandó félelemben élni!?

Megtapasztaltam mit jelent a depresszió, amikor nem pusztán szomorú vagy, hanem olyan biokémiai folyamatok zajlanak az elmédben, hogy elszáll minden életkedved, hited, reménységed és mindent nagyon sötéten látsz!

Állandó nyomás alatt volt a  tarkom, és a lábam talpa is nagyon fájt. Ez olyan tetőtől talpig rosszul lét! 

depresszióAlvászavar gyötört, nem tudtam elaludni, és amikor egyedül voltam sokat sírtam és gubbasztottam a folyosón reményvesztetten. 

Ez nem egy olyan rosszkedv volt amit el lehet zavarni, csak össze kell szedni magad és tovább élni. Kétségbeesetten kerestem a kiutat az interneten, mert nem akartam beletörödni, hogy nekem gyógyszereken kelljen élnem, és teljesen megmérgezni magam azok hatóanyagaival. Természetes megoldást kerestem.

Tisztában voltam vele, hogy mind a testem mind a lelkem beteg és mindkettőt gyógyítanom kell!

Sokat olvastam pozitiv motiváló könyveket, videókat és próbáltam magam a hitre, a jó reménységre hangolni, elhinni, hogy ez nem a vég, és meg fogok gyógyulni és újból egészséges leszek, újra “sütni fog a nap!”

Sokat imádkoztam, olvastam Bibliát és hallgattam keresztény tanitásokat prédikációkat a gyógyulásról és Jézusról a gyógyítóról.

Igyekeztem a tanultak alapján a gondolkodásomat megváltoztatni, kitörölni a negatív gondolatokat és pozitivakkal helyettesíteni!

De ez magában nem hozott változást!

Kellett belülről is a változás, a biokémiai folyamatokat is rendbe tenni, hogy adottak legyenek a körülmények a gyógyuláshoz és megkapja a szervezet öngyógytó képessége a szükséges tápanyagokat!

Sokat olvastam az interneten, hogy milyen gyógynövények tudnak a depresszióra hatni, és hogyan lehetne abbahagyni az antidepresszánsok szedését, no meg a nyugtatókat a Xabnaxot a Frontint, amit a pánikbetegség miatt is szedtem.

Nagyon sok jót olvastam termékekről, vitaminokról, teákról és hasonló dolgokról.

Végül a DXN cég termékeit kezdtem kipróbálni, gyógygombákat és gyógynövényeket.

Elsősorban a ganodermakávét, mivel a stressz miatt a reflux is előjött s a hagyományos kávé azt csak erősítette. A ganoderma kávétól a reflux megszűnt és soha nem jött vissza.

A Spirulina, a ganoderma és a Cordyceps kapszulák tabletták szedésével elkezdtek csökkeni a próblémáim. Elkezdtem tudni aludni és kevesebb volt a stressz kezdtem jobb kedvű lenni. Lassan fokozatosan csökkenteni kezdtem először az antidepresszánsok  számát, majd a nyugtatókét is.

Fél év rendszeres termékfogyasztás után, a szervezetem kitisztult, abiokémiai folyamatok helyreállhattak, és eltudtam hagyni az utolsó fél Xanax szedését is. 

Van aki szerint ez netto hazugság, és fel akart jelenteni mert törvénytelen gyógyhatást tulajdonítani, élelmiszereknek. Igen a DXN termékek élelmiszerek táplálékkiegészítők, nem gyógyszerek és nem gyógyhatású készítmények! Magas a szerves germánium tartalmuk például és ez növeli a sejtek oxigénellátását!

Nem igéri senki hogy másnál is ezek a gyógyulási folyamatok lesznek.

depresszió ellenDe mivel én semmin máson nem változtattam csupán elkezdtem a termékeket szedni és azután jött a javulás, szerintem jogom van ezt másoknak elmondani, hogy ők is próbálják ki, és ha náluk is vitaminhiány, vagy valami más tápanyaghiány okozta a problémát akkor legyen másnak is esélye meggyógyulni természetes módon.

A gyógyszerek a legnagyobb nehezség idején segitettek tompitani a tűneteket, de hosszú távon a sok mellékhatás sok további bajt okozott volna, ezért kerestem mindenképp más megoldást. Ennek már 9 éve, és azóta nem kellett visszatérnem emiatt a gyógyszerekhez.

Konzultálj orvosoddal és remélem ő is támogatni fog abban hogy a gyógyszerek mellett elkezdj mással is próbálkozni, és ha érzed a javulást akkor tud a gyógyszereket elhagyni és egészségesen élni!

Hidd el van remény! Nem könnyű ez az út, de a felhők felett mindig süt a nap, és elkzdheted látni az alagút végét!

Próbáld ki te is a ganoderma a spirulina és a noni vagy az oroszlánsörénygomba és a noni hatásait is. Hiszem hogy valamelyik gyógynövény segíteni fog!

Lelki rendrakás

Ha a szervezetedet megkapja a megfelelő táplálékot, üzemanyagot, olajozást akkor hamarosan helyreáll, és újra jól fog működni!

Kivéve, ha a negatív gondolkodásoddal, hozzáállásoddal nem szabotálod a sikert! 

Ha teret engedsz a negatív érzelmeknek, akkor azok meg fogják akadályozni a gyógyulást, és akkor dobhatod öntheted magadba a legjobb legdrágább vitaminokat táplálékkiegészítőket akkor se lesz hatásuk!

A negatív gondolatok, szervezetünkre való hatásáról, és megbetegítő erejéről Caroline Leaf írt egy nagyszerű könyvet, amiben mint agykutató írja le, kutatásait, és azokat a biokémiai folyamatokat amik lezajlanak amikor negatív érzelmeket gondolatokat engedsz be az életedbe. 

A magyar nyelv is nagyon érzékletesen fejezi ki, hogy ha mérges vagy akkor méreg termelődik benned ami romboló! Ezért kell megbocsájtani is, mert a harag a méreg nem a másiknak fog ártani, hanem téged mar szét, és ez nem éri meg!

10. pont a depresszióból való gyógyuláshoz:

  • Add meg a testednek amire szüksége van az egészséges működéséhez!
  • Add meg az elmédnek amire szüksége van az egészséges működéséhez!
  • Olvass, hallgass, nézz pozítiv motiváló irodalmat, cikkeket, videókat!
  • Ne kapcsold be a TV-t, ne mocskold be az elméd a csomó negatív hírrel!
  • Ird le miért vagy hálás, találj jó dolgokat az életben!
  • Fejezd ki a hálád emberek felé, vess az emberekbe. “Aki mást felűdít, maga is felüdül!” Biblia
  • Keresd pozítiv emberek társaságát, ne menj negatív, cinikus, szkeptikus “barátaid” közé!
  • Olvass Bibliát, keresd szólitsd meg Istent, imádkozzál, hallgass keresztény dicséreteket, zenét, prédikációkat!
  • Gyakorold a megerősítéseket, megvallásokat, ird le, mond ki amit szeretnél, hogy meggyógyultál, és napról napra jobban érzed magad!
  • Sportolj, menj ki szabad levegőre élj egészségesen! Például este 18 után már ne egyél, mert ha éjszaka is dolgoztatod a májad akkor a depressziót táplálod! Sokak szerint a máj a depresszió helye, ha lefárasztod, nem méregtelenited akkor kikészül és lelkileg is fáradt leszel! 

Gyógyulás pánikbetegségből természetesen!

Pánikbetegségből gyógyulás természetesen!

pánikbetegség“A pánikroham átmeneti erős félelemérzet vagy rossz közérzet, jellemzően hirtelen támad és általában nem tart fél óránál tovább. Tüneteiben különbözik más szorongásos betegségektől, a pánikroham hirtelen csap le, látszólag nincs kiváltó oka.

Azokat, akiknél a roham megismétlődik vagy súlyosan rettegnek egy újabb rohamtól, pánikbetegeknek hívjuk. A betegség pontos oka egyelőre nem tisztázott, neurotranszmitterek csökkent mennyisége feltételezhető a panaszok hátterében”.

https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1nikbetegs%C3%A9g

2008 novemberében stroke gyanújával vittek mentővel a Budapesti Neurológiai Klinikára.

Vezetés közben felfordult velem a világ  és 200 felett vert a szívem.

Nagy nehezen tudták gyógyszerekkel csillapítani a dolgot, és 3 hétig kórházban voltam.
Igaz szédültem és nem voltam tökéletesen, de gyógyultként hazaengedtek.

Innen kezdödött azonban életem legnehezebb időszaka.

Pánikbeteg és depressziós lettem. 

Állandóan rettegtem, hogy újra rámtör az a felfordulás ami az autóban volt, hogy újra mentő fog elvinni, és hogy mi lesz most velem. Mindenhova vittem magammal a leleteimet, hátha megint baj lesz és tudják ki vagyok. Szörnyű egy állapot volt.

pánikbetegségNem tudtam elaludni, mindig hajnali 4ig fent voltam és 6-kor már kelnem kellett, hogy iskolába vigyem a gyerekeket! 

Sokszor vezetés közben is rámtört, pláne amikor zavaró tényezők is voltak, mint például esett az eső, járt az ablaktörlő. Volt mikor óriási stressz volt a postán végigvárni a 3 embert elöttem, azt hittem nem birom ki!

Amikor egyedül voltam összegubolyodtam a folyóson és sírtam, hogy miért történt ez, és hogy fogom így felnevelni a gyerekeimet?

Pánikbetegség

pánikbetegség szorongás

Szorongás

Leírhatatlanul kemény dolog a pánikbetegség. Ha valamilyen testrészed fáj, akkor próbálsz pozitiv maradni, hittel beszélni, elviseled valahogy. De a pánikbetegségnél, a gondolkodó szerved, az agyad van támadás alatt. Gondolataid az érzelmeid kutyulják össze a félelem a pánik gondolatai!

Éjjel nappal kerestem a megoldást, a kiútat az interneten!

Pszichiáterhez kellett mennem, mert nem bírtam tovább!

Azt hittem majd segít másképp gondolkodni, add bölcs tanácsokat és segít a gondolataim felett úrrá lenni! Ehelyett csak gyógyszereket írt fel. Xanaxot és antidepresszánst kellett szednem.

Ahogy olvastam az interneten, nem túl szép jövő várt rám. Mindenki azt írta, hogy a tünetek egyre rosszabbak lesznek, a dózist növelni kell, és majd jönnek a mellékhatások is. Ugyanakkor sok cikket is olvastam, hogy ezek a gyógyszerek milyen komoly mérgek, és mennyire károsak!

Le akartam szokni a gyógyszerekről és kerestem a természetes megoldásokat.

Kipróbáltam egy két cég termékét, vitaminját, feküdtem mágneses ágyon de nem sok változást éreztem. 
Elkezdtem pozítiv tartalmú könyveket olvasni, gyakorolni a pozitiv gondolkodást, uralmat venni a negatív gondolatokon és időben elkapni a pánik gondolatot, hogy ne fejlödhessen ki és ne törhessen rám a halálfélelem a betegségektől való félelem. 

Próbáltam rendezni a gondolataimat, rendezni az életemet, érzéseimet, kapcsolataimat és ezek is fontos lépések voltak. Volt, hogy naponta többször tele írtam oldalakat, azzal, hogy kijelentem, hogy egészséges vagyok, és jól érzem magam, ahogy sokan tanitják a Titok vagy a vonzás törvénye alapján. 

Pánikbetegség nélkül

Olvastam egy könyvet Caroline Leaf könyvét amiben biokémiailag levezeti a negatív gondolatok hatását a szervezetre bizonyítva, hogy helyes gondolatokkal elősegíthetjük a gyógyulásunkat.

Sokat imádkoztam, és mivel hajnalig nem tudtam elaludni, sokat hallgattam keresztény tanításokat a gyógyulásról és Jézus csodáiról, amikre ma is képes.

Vannak akik szerint netto hazugság az egész, és biztos nem emiatt gyógyultam meg, mégis én csak azt mondhatom el amit megtapasztaltam és átéltem.

2009 áprilisában jött be Magyarországra a DXN cég és én akkor már tagja voltam, így nagyon vártam a termékeire. Elkezdtem szedni a spirulina tabletta mellett, a 2 fajta ganoderma kapszulát, néha cordycepset és nonit is fogyasztottam és ezek hatására elkezdett javulni az állapotom. Elkezdtem tudni aludni, és egyre kevesebbszer tört rám a pánik. Először az antidepresszánst tudtam felezni majd elhagyni, majd egy orvos munkatársam a DXN-ben azt mondta, hogy az utolsó fél XANAX-ot is hagyjam el, mert nagyon káros az egészségre!

Elhagytam és többet nem kellett szednem semmi gyógyszert.

Tudom és vallom, hogy a DXN termékei, és ezek a gyógynövények, gyógygombák nem csodaszerek, nincs garancia rá, hogy másoknak is így működnének. A törvény is tiltja, hogy bármi gyógyhatást tulajdonítsunk élelmiszereknek, táplálékkiegészítőknek, de a tény akkor is tény dxnmarad, hogy meggyógyultam és ma már ennek 9 éve.

Természetesen itt minden közrejátszott a sikerben, de az I-re a pontot ezek a termékek adták.

Kellett a sok ima, Isten segítsége, a pozitiv gondolkodás, a sok megvallás és megerősítés amit naponta elmondtam leírtam. Kellettek a könyvek, videók amik segítettek másképp látni a világot. Kellett a gondolkodásváltás, és az életem alakítása, változtatások.

 

 

Gyógynövények a gyógyulás szolgálatában

Ezek a gyógynövények gyógygombák a testi biokémiai oldalról támogatják meg a gyógyulást, mivel olyan vitaminokat, hatóanyagokat tartalmaznak amik több oxigénhez juttatják a sejteket, segítik a tökéletes működésüket, és jó hatással vannak az idegrendszerre, az idegi kapcsolatokra, és természetes antidepresszánsként hangulatjavító hatásuk is van.

A ganoderma miccéliumot agytoniknak is szokták nevezni, mivel segíti az agy működését. Az oroszlánsörénygomba is nagyon hatékony az agy támogatásában, az időskori demencia elbutulás ellen is ajánlott a szedése, de gyerekeknél is tapasztalatak magatartásbeli és tanulmányi eredményjavulást, nagyobb összeszedettséget és figyelemképességet.
A spirulina az új vérképzése által és a sok B vitamin tartalma miatt támogatja az idegrendszert. A cordyceps főleg a Cordypine ital is segíti a hajszállerek kitisztulását, a jobb vérkeringést, és több energia képzödést biztosít.

A pánikbetegségből való gyógyulásnak sok része van, hogy sikeres legyen. tehát magában a gyógynövények nem hoznak azonnali gyógyulást! Több havi fogyasztás, napi rendszeresség mellett hozhat javulást, ha mellette a lelkünk elménk táplálásával, a gondolkodásunk megváltoztatásával is foglalkozunk, egészségesebben táplálkozunk, nem éjszaka terheljük meg a májat nehéz ételekkel és sportolunk, mozgunk!

Pánikbetegségből van kiút!

A pánikbetegségből való gyógyulás természetes módon is lehetséges de fokozatosan, ahogy a tűnetek csökkenek és elmúlnak úgy lehet a gyógyszereket csökkenteni, persze a legjobb ha az orvos ebben társ és segítség, és ő is azt akarja hogy meggyógyulj, és nem ragaszkodik az örökké tartó gyógyszereken éléshez!

A pánikbetegség komoly probléma, de meg kell tanulni kezelni, és megérteni, hogy sokszor csak a félelem az egyetlen probléma, és igazából semmi szervi baj nincs!

A pszichoszomatikus betegségek oka sokszor a pánikbetegség, amikor az ember minden kis érzésbe azonnal belemagyaráz valami félelmetes betegséget.

Kezd a gyógyulást, a táplálékkiegészítők szedésével és a gondolkodásod megváltoztatásával!

Én meggyógyultam TE IS MEGTUDSZ HA AKARSZ!

Lehet depresszió és pánikbetegség nélkül élni!

Próbáld meg te is!

Ne alkudj meg a Frontinnal és a Xanax-szal! Ne mérgezd meg magad!

VAN TERMÉSZETES GYÓGYULÁS!

Nem mondom, hogy egy próbát megér, mert egy próbától nem fogsz meggyógyulni. Egy doboz kapszula nem fogja megváltoztatni az életed!

Komoly döntés és elhatározás kell, hogy életed minden területén rendet raksz! Változtatsz a gondolkodásodon, a hozzáállásodon, az életmódodon!

És ha mindezt megtámogatod a gyógygombák növények természetes hatóanyagaival azt nagyon jól teszed. De a méregtelenítés, a szervezet kitisztulása, helyreállása, a hiányok feltöltödése , a hatóanyagok hatása csak akkor várható ha legalább félévig rendszeresen fogyasztod őket kellő mennyiségben! 

Nekem is fél évig is tartott amíg az orvos barátom már látta  a változást és azt mondta hagyjam el az utolsó fél Xanaxot is. Addig folyamatosan szedtem és lassan csökkentettem az adagot! Ezért ha lehet orvossal konzultálj!

Amiket leírtam a saját tapasztalataim, nincs garancia hogy másnál is működik!

Ezek a termékek nem gyógyszerek nem gyógyhatású készítmények!

 

Betegségek lelki okai

Betegségek lelki okai

Betegségek lelki okaiA nyugati orvostudomány leginkább a betegségek gyógyításával, azon belül is főleg a tünetek kezelésével, eltüntetésévél foglalkozik, s nem tesz akkora hangsúlyt a betegségek megelőzésére, az okok feltárására! Egy orvos számára sokszor minden beteg egyforma, és sokszor a felismert tünetekre, a bevált, általánosan használt gyógyszerek felírásával próbál segíteni.
Jó hír, hogy ma már egyre több orvos ismeri el, hogy a betegségek kialakulásában 2 dolognak van óriási szerepe, és ha ezen a 2 területen rendet rakunk akkor a betegségek 80-90%-a megelőzhetővé válik! Ez a 2 terület a táplálkozásunk és a lelki állapotunk, gondolkodásunk.
A táplálkozás problémáiról másik cikkben írtam, most a betegségek lelki okairól szeretnék beszélni.

Először is nézzük mi a betegség?

  • Az élő szervezet olyan állapota, amelyben az életfolyamatok a normálistól eltérnek.
    A betegség legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, mint az egészség ellentéte. A testi – lelki – szellemi egyensúly felborulása, amely akadályozza az ember mindennapos tevékenységét és a társadalmi életben való részvételét.

 

  • A hagyományos betegség-felfogás szerint a betegség egy olyan negatív, káros és szükségtelen jelenség életünkben, amelynek tüneteit minél gyorsabban meg kell szüntetni, illetve el kell nyomni. Ezzel a szemlélettel szemben áll a betegségeknek, fájdalmaknak egy másik megközelítése, szemlélete, amely szerint minden betegség, minden fájdalom egy jelzés, egy figyelmeztetés arra, hogy valamit változtatnunk kell az életünkben ahhoz, hogy teljes életet élhessünk, valamit hosszú ideje elnyomtunk magunkban, ami fizikai szinten egy adott betegség képében jelent meg. Ez az új szemlélet lehetőséget ad arra, hogy észrevegyük és értelmezzük a figyelmeztetéseket, melyet testi tüneteink jeleznek és esélyt ad arra, hogy valóban egészségesebbek legyünk…

 

  • Tiszteletben tartva az orvostudományt, semmiképp se esnék át a ló túlsó oldalára sem! Óvatosan kell bánni a másik oldal képviselőivel is, hisz sok a sarlatán és sokan igyekeznek meggazdagodni mások hiszékenységén, gyógyulási vágyán!

Betegségek oka és kezelése

Egy dolog biztos, a betegségek oka és kezelése, egyértelműen nem csak fizikai vagy kémiai dolog, nem szabad, hogy kimerüljön csupán gyógyszeres kezelésben, tünetek eltüntetéseben! AZ EGÉSZ EMBERT KELL NÉZNI ÉS KEZELNI, HA TARTÓS ÉS VALÓS GYÓGYULÁST AKARUNK!

  • A betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni. És amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.
  • “Be kell végre látnunk, hogy “egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább egy gondolkodásváltás, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el.

Betegségek lelki okai

Nagyon sokfajta megközelítése van a betegségek okainak.

Vannak elméletek amikben sok igazság van, és hihetőek, de 100%-ban persze egyik sem igazolt.

Amikor persze beteg az ember,  ki van szolgáltatva és mindent hajlandó elhinni és ha van pénze kipróbálni.

Ebbe a „piaci résbe” sokan beállnak, akár anyagi érdekből akár spirituális terjeszkedés, tagtoborzás miatt, ezért nagyon fontos józanak maradni miközben a spiritualitás felé mozdulunk el! Attól mert működik valami, volt aki meggyógyult még nem biztos, hogy jó az a dolog! Attól mert egy orvos mondja, még az se garancia, hogy vakon követni kell, és elhinni.

Legyen szűrőd, ne tévesszenek meg! Bármennyire is törekszik az ember a természetes gyógymódokra, azért sose szabad olyan fanatikusnak lenni, hogy az orvosunkat nem keressük fel, ha valami bajunk van.
Az öngyógyítás és a természetes gyógymódok hitem szerint fontos kiegészítői az orvos által javasolt gyógymódoknak. Soha senkit nem buzdítunk arra, hogy hagyja el az orvosával való konzultációt, hagyja abba az orvosi kezelést, gyógyszer szedést!

Az egyértelmű, hogy nem a betegségeket kell kezelnünk,  hanem mindig az adott embert kell vizsgálnunk, aki egy spirituális lény, adott gondolat és hiedelem világgal, élettapasztalatokkal, környezettel, konfliktusokkal, érzelmekkel, életmóddal, és élethelyzetekkel!

A test működése az emberi tudat információitól függ.
A testünk harmonikusan működése hozza létre azt a mintát, amelyet egészségnek nevezünk.

A harmónia megléte, vagy adott esetben zavara mindig a tudatban, az információk szintjén van jelen, majd ezt követően a test szintjén mutatkozik meg. Ily módon a testünk nem más, mint egy megjelenítés vagy megvalósulási szint, amely a tudatban lejátszódó folyamatokat és változásokat tükrözi.

Minden a fejben dől el, ahogy szokták mondani! Amiről gondolkozol, amin jár az agyad, amit eltudsz hinni, nagyban befolyásolja az egészséged! A külső világod a belsőd tükröződése! Ha belül jól vagy, akkor az látszani fog az egészségeden, megjelenéseden, környezeteden, lakásodon stb. Boldog emberek nehezebben betegednek meg! Ha békességben vagy Istennel, összhangban vagy az univerzummal, rendben vagy magaddal….akkor nincs stressz…..

Példabeszédek 17:22 A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú szellem pedig megszárasztja a csontokat. – vagyis a rossz lelkiállapot betegséget okoz.

Nagyon sok megközelítése a betegségek okainak, lelki okokra, folyamatokra, konfliktusokra, a stresszre vezeti vissza egyes konkrét betegségek kialakulását. Nem kell vakon mindent elhinni, de elvetni se szabad elsőre!

Selye János – A stressz a legtöbb betegség okozója.
Dr. Hamer – Új medicina, Biologika, Theta Healing stb – Minden betegség mögött egy fel nem dolgozott konfliktus van.

Agykontroll– A gondolataink,megvallásaink által irányíthatjuk a testünk.

Betegségek lelki okairól

Nem kell minden betegség mögött, valami spirituális magyarázatot keresni, fantáziálni, költeni dolgokat, de azért érdemes megvizsgálni magunkban, hogy lehet-e benne igazság? Pld. Nem akarok valamit meghallani – fülbetegség. Nem tudsz valamit ami történt megemészteni – gyomorfekély. Rossz májú vagy, kritikus, haragos – májbetegség.

Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki!

A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségünket!

Nem feltétlenül értek egyet a kijelentéssel, miszerint ép testben ép lélek, – mert szerintem maga az ép test még nem garancia egy illető lelki, szellemi jó létére – de azért van benne annyi igazság, hogy ha a test megkapja a megfelelő tápanyagokat, vitaminokat stb és egészséges életmódot él valaki, akkor egy “jól tartott” testben, nagyobb esély van a jó lelkiállapotra is, legalábbis nem valaminek a hiánya okozhat, lelki érzelmi problémát, pld depressziót! Fordítva is igaz a mondás bizonyos szinten, mert ép lélek esetén, a test is ép lehet! Hisz nagyon sok betegség okozója a nem ép lélek, a negatív gondolatok érzések, amik megbetegíthetik a testet!

Azzal is tisztába kell lenni, hogy egyes vitaminok, ásványi anyagok hiánya befolyásolhatja a lelki állapotunkat, hangulatunkat, így például a B vitamin hiánya depresszióhoz vezethet. Egyes gyógynövényeknek, gyógygombáknak szintén az idegrendszert támogató hatása van, így az érzelmi lelki életünk táplálékkiegészítéssel is támogathatjuk! Ilyen például a ganoderma micéllium amit agytoniknak is neveznek, a noni, az oroszlánsörénygomba és például a Rhodiola Rosea,az Ashwagandha, és a ginseng is!

Nem feltétlenül értek egyet, az ilyen, minden betegségre kiterjedő listákkal, amiben felsorolják, hogy melyik betegségnek, milyen lelki háttere van, mert szerintem ezt is embere válogatja, és még ha néha be is jön, nem lehet általánosítani. De, hogy van összefüggés a lélek és a test állapota között, az ma már nem vitatott téma!

Tény azonban, hogy ha egy betegséget tapasztalunk meg, vagy egy beteg emberrel találkozunk, akkor fontos a gyógyulás útjának a megkereséséhez, az egész személyt vizsgálnunk, alap esetben magunkat is!

Betegségek lelki okainak értelmezése

Évtizedeken át arra tanítottak minket, hogy az ember materiális lény. Szervek összessége, amelyek mechanikusan működnek. Az átéléseink, érzelmeink, gondolataink, azonban azt bizonyítják, hogy az embernek van egy lelki-szellemi dimenziója is, ami döntő módon befolyásolja fizikai állapotát.

Amikor a központi idegrendszert valamilyen erősebb érzelmi inger éri, impulzusok formájában jelzéseket ad le az egész szervezetnek, amelyet az idegszálak teljesen behálóznak. Milyen élettani változásokat eredményezhet egy erősebb érzelmi változás?

Módosítja a szervek vérellátását (elvörösödött arc a kitágult véredények következménye)

Megváltoztatja a mirigyek kiválasztását (pl. megszűnik a nyálelválasztás)

Megváltoztatja az izmok tónusát (megfeszülnek)

Ezek azonnali és látható reakciók. Azonban bizonyos hosszan tartó lelki és érzelmi folyamatok tartós és súlyos módon károsíthatják fizikai állapotunkat.

„Egész életünk során gondolataink hatását tapasztaljuk magunkon, talán anélkül, hogy tudnánk róla. Például előfordul, hogy egy nehéz időszakban vagy traumatikus életszakaszban egyszer csak megbetegszik valaki. Talán nem hozza kapcsolatba a két dolgot, mondván, véletlen egybeesés, holott a betegség nagy valószínűséggel a mérgező gondolatok negatív hatásának az eredménye. Nemcsak magukat a gondolatokat lehet tudományosan mérni, hanem a testre gyakorolt hatásukat is bizonyítani lehet.

Betegségek lelki okai

A félelem, az aggodalom, a harag, bűntudat, féltékenység, irigység, becsvágy vagy a konfliktusok tartós jelenlétét az alábbi betegségcsoportokkal hozzák összefüggésbe a kutatók: emésztőrendszeri (fekélyek, gyulladások, étvágytalanság, székrekedés), keringési (magas vérnyomás, agyvérzés), urogenitális (menstruációs zavarok, vizelettartási nehézségek, frigiditás), idegrendszeri, hormonrendszeri, izom és ízületi, szem és bőrbetegségek.

Ma már mindenki számára érthető, hogy a lelki, érzelmi problémák fizikai betegségeket okoznak (ún. pszicho-szomatikus betegségek), ahogyan a súlyos fizikai betegségek is okozhatnak lelki, mentális betegségeket (szomato-pszichikus betegségek).

Nem lehet gyógyításról vagy egészségről beszélni a lelki dimenziónk figyelmen kívül hagyása mellett. Ez akkor is így van, ha nem hiszünk semmiben, ami nem anyagi és megfogható. A lelki életnek is megvannak a maga törvényszerűségei, amelyek ugyanúgy működnek, mint a gravitáció – nem függ a világnézetünktől.

Sokkal fontosabb azt tudni, milyen embert érint a betegség, mint azt, hogy milyen betegség érinti az embert. / Más ezt úgy fogalmazta meg, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan ember! / Vagyis ha egy ember, feladja, fél és beletörődik, nem akar harcolni, akkor magát teszi gyógyíthatatlanná! Hippokratész

Egyre több forrásból, megközelítésből jönnek olyan információk, és kijelentések, tapasztalatok, gyakran orvosilag, műszeresen is bizonyítva, hogy a betegségek kialakulásában óriási szerepe van a gondolatoknak, az érzelmeknek!

Betegségek lelki okai és az új medicina

Az új medicina és más hasonló megközelítés fő irányvonala, hogy a betegségek visszavezethetőek valamilyen érzelmi stressz állapotra, egy megoldatlan konfliktusra, egy negatív  érzelemre, egy fel nem dolgozott negatív eseményre! CT képekkel bizonyítják, hogy különböző érzelmi hatások, hogy hatnak az agyra, és milyen betegséggel reagál a szervezet arra a dologra!

Például a halálfélelem legtöbb esetben a tüdőrák tüneteit hozza elő szerintük. Olvashatunk olyan példáról is máshol, hogy egy teljesen egészséges embert félrediagnosztizáltak rákkal, ő elhitte és mire kiderült, hogy félre diagnosztizálták, nem az ő  eredményei voltak azok, addigra már a félelem hatására valóban valódi tünetei lettek, és mondhatjuk úgy is nem a rákba, hanem a ráktól való félelembe halt bele!

„Egész életünk során gondolataink hatását tapasztaljuk magunkon, talán anélkül, hogy tudnánk róla. Például előfordul, hogy egy nehéz időszakban vagy traumatikus életszakaszban egyszer csak megbetegszik valaki. Talán nem hozza kapcsolatba a két dolgot, mondván, véletlen egybeesés, holott a betegség nagy valószínűséggel a mérgező gondolatok negatív hatásának az eredménye. Nemcsak magukat a gondolatokat lehet tudományosan mérni, hanem a testre gyakorolt hatásukat is bizonyítani lehet.

A gondolat gyakorlatilag elektromos jelek, kémiai anyagok és idegsejtek együttes működése. A gondolat által felszabaduló kémiai anyagok érzelmeket hoznak létre, amik fizikai reakciókat váltanak ki. Így válik egy gondolat „kézzel foghatóvá” fizikai valósággá. Gondolataink, érzelmeink és az általuk létrehozott hozzáállás együttes hatása pozitív vagy negatív irányba befolyásolja testünk állapotát. ..Amikor megértjük, hogyan alakul ki egy gondolat, és milyen hatással van érzelmeinkre és testünkre két választási lehetőségünk van: vagy engedjük, hogy gondolataink mérgezőek legyenek. Vagy méregtelenítjük a negatív gondolatainkat, ami elősegíti érzelmi életünk épségének, sőt fizikai testünk egészségének a visszanyerését is.” 

betegségek lelki okaiKutatási eredmények

“Kutatási eredmények azt mutatják, hogy amikor értékelnek minket, szeretnek, együtt éreznek és foglalkoznak velünk, akkor az akaratunktól függetlenül működő vegetatív idegrendszerben, az immunrendszerben, a hormonrendszerben, a szív és az agy aktivitásában konkrét változások jelennek meg.

Ezek az élettani változások segítenek abban, hogy megértsük az összefüggést a pozitív érzelmek, a javuló egészség és az emberi élettartam meghosszabbodása között. Ezzel szemben szeretethiányban szenvedő emberek agyában egy olyan terület aktiválódik, amely kapcsolatba hozható a különféle egészségügyi kockázatok kialakulásával. Ugyanis amikor az ember nem képes adni, vagy nem tapasztalja meg a szeretetet, akkor az agy olyan fizikai reakciókat indít el, amelyek stresszt okoznak a testben.” Dr. Caroline Leaf : Ki kapcsolta ki az agyam?

Betegségek lelki okairól vannak akik kész táblázatokat adnak és mutatnak, amibe érdemes belenézni. Én azért ennyire nem vagyok “fanatikus” spirituális magyarázó, és nem ész nélkül hiszem el, hogy minden egyes fajta betegségnek, saját lelki oka van. Persze lehetséges ez is, én ezt a cikket általánosságban írtam, hogy odafordítsam a figyelmet, hogy a betegségeknek lelki okai is vannak. A gyógyuláshoz mindig ezeken a területeken is rendet kell rakni, például ki kell dobni minden negatív gondolatot, és a betegségek helyett inkább az egészségről kell gondolkodni!

vissza a főoldalra: https://egeszsegesember.info

Az egészséges idegrendszer támogatására nagyon hatékony termékek melyek ganodermát, nonit, oroszlánsörénygombát tartalmaznak webáruházunkban kaphatóak:

http://wellnesskavehaz.hu/termekek