Tag Archive for kapszula

Cordyceps gyógygomba a tüdő és az immunrendszer egészsége védelmében

Cordyceps gyógygomba a tüdő és az immunrendszer egészsége védelmében

Hangsúlyozom, hogy semmilyen betegséggel szemben nincs 100%-os védelem, biztos megoldás, ellenszer, hisz minden ember más és minden embert más és más állapotban érhet el egy betegség, más és más a testi, lelki, szellemi állapota adott helyzetben, más a hite, gondolkodásmódja, hozzáállása és stressz szintje is ami nagyban befolyásolja a gyógyulást és a gyógygombák, növények hatékonyságát.

Azonban úgy gondolom, ha tagadunk minden alternatív lehetőséget, „gyógymódot” amit keleten már évezredek óta hatékonyan alkalmaznak, akkor nagy hibát követünk el! Ha az emberekkel azt hitetjük el, hogy nincs semmi, amivel védekezhetnének, erősíthetnék az immunrendszerüket, a testük öngyógyító képességét és muszáj védtelenül, „meztelenül” menniük a harcba, a betegségek ellen akkor óriási kárt okozhatunk!

Komoly kutatások bizonyították azt, hogy például egyes gyógyszerek kipróbálásakor a placebo csoport tagjai is jobban lettek meggyógyultak, pedig ők semmilyen hatóanyagot ellenanyagot stb. nem kaptak, csupán az abban való hitük gyógyította meg őket, hogy most biztos meggyógyulnak attól, amit kapnak.

A média felelőssége az, hogy most minden hitet próbálnak lerombolni az emberekben azzal, hogy arról írnak, hogy semmi se használ a koronavírussal szemben. Se a C-vitamin, se a D vitamin, se a gyógyteák, gyógygombák, gyógynövények, se a szaunázás, illóolajok párologtatása stb. De mi van, ha maga a placebo hatás használna, segítene legalább abban, hogy könnyebben hamarabb gyógyuljon meg valaki és ne higgye azt, hogy esélye sincs a vírussal szemben?!

Ezek a dolgok nem ártanak, nem okoznak kárt, „legfeljebb nem hatnak”, bár ezt kétlem, nem ezt mutatja a több évezredes tapasztalat!

Tehát ezt a cikket, ne úgy olvasd, hogy azt mondanám, hogy a cordyceps gyógygomba jó a koronavírus ellen! Távol legyen, senki se tudja mi a jó!

Ahogy a C-vitamin se a vírus ellen hat, azt győzheti le, úgy a gyógygombák se a betegségekre hatnak! Betegségekre a gyógyszerek hatnak. Csökkentik a tüneteket és próbálnak gyógyhatásúak lenni.

A táplálékkiegészítők vitaminok nem betegségekre hatnak, hanem a szervezet öngyógyító képességét segítik, táplálják, látják el munícióval, üzemanyaggal és olyan dolgokkal amire szüksége van, hogy dolgozni tudjon. Ezek nagy része ugyanis nincs bent a szervezetben kívülről kell bevinni! És a mai élelmiszeripari termékek sajnos nem viszik be, sőt igen azok mérgeket visznek be, amit a szervezet nem tud feldolgozni!

Tehát szeretnék bemutatni egy gyógygombát, és felvezetni egy nagyszerű cikk alapján, hogy miért lehet nagy szerepe vírus fertőzések, légúti problémák esetén.

Miért érdemes elkezdeni szedni és még időben támogatni vele a szervezetet?

 

 

A cikk elejének forrása:

https://www.tenyek-tevhitek.hu/uj_tipusu_vedekezes_a_koronavirussal%20szemben.htm#hogyan

Az alábbiakban bemutatom az immunműködés mitokondriális megközelítését, amely az immunfunkciók serkentésének új lehetőségét jelentik. Az immunműködés mitokondriális modellje jól megmagyarázza az immunaktivítás időskori hanyatlását, és részben azt is magyarázza, miért a súlyosabb betegekre nézve kockázatos a vírus.

„Nézzük a nagy halálozási kockázatnak kitett népességet: az időseket és a krónikus betegségekben (szívbetegségben, diabéteszben, rákban, stb.) szenvedőket.
Az öregedés és a krónikus betegségek mind összefüggenek a mitokondriumok leépülésével és ritkulásával (Wallace, 2005). A nagykockázatúakat tehát  a csökkent számú és hatékonyságú mitokondriumok kötik össze.

A mitokondrium-paradigma

Manapság a testet szervek és szövetek társulásaként fogjuk fel, a szerveket pedig specializálódott sejtek alkotják. Az öregedés és a szervek funkcióromlása a sejtek leromlott működéséből és pusztulásából fakad. De mitől romlik le a sejtek működése és végül mitől pusztulnak el? Még konkrétabban, miért működik gyengébben az idős emberek immunrendszere, mint a fiataloké?

Ezt csak a sejten belüli folyamatokból lehet megérteni.

Minden biológiai és biokémiai folyamat energiafüggő, s amint csökken a sejt energiaellátottsága, csökkennek a funkciói. Ha a minimális életfunkcióihoz sem jut elég energia, a sejt elpusztul. Minden sejtünkben mitokondriumok százai-ezrei termelik az energiát nyújtó vegyületet, azaz az ATP-t (Adenozin Trifoszfát); az ATP lebomlásából nyert energia működteti a sejt összes biokémiai folyamatait. A mitokondrium működéséhez élelemre (cukor, zsírsav, aminosav), mikrotápanyagokra (lásd. később!) és oxigénre van szükség. Az un. programozott sejthalálban (apoptosis) több mechanizmus is részt vesz, de az egyik fő mechanizmus a mitokondriumok által kiadott “öngyilkossági” parancs. Aprogramozott sejthalál egyik oka az, hogy a csökkenő tápanyag ellátásra a sejtkolónia (szerv, szövet) életben maradásához csökkenteni kell a sejtszámot, hogy az életben maradott sejteknek jusson elég.

Mivel a szervezet tápanyag ellátottságát a mitokondriumok észlelik (ők a végső fogyasztók, hisz miattuk lélegzünk és eszünk), ezért az apoptózis kivitelezésének egyik vonalát ők tartják kézben (Pintus és mtsi., 2012).

Pl. a szív 2-3 milliárd szívizomsejtet tartalmaz, de az ezt kiszolgáló egyéb sejtek kétszer ennyien vannak (Tirziu és mtsi., 2010). A szívizomsejtek egyenként 1000-2000 mitokondriumot tartalmaznak, s a szív sejtjei összességében naponta 6 kg ATP termelnek. Most képzeljük el, hogy csökken az energiatermelés, mert a mitokondriumok a csökkenő oxigén (atheroszklerotikus erek miatt) és a csökkenő mikrotápanyag ellátás miatt nem képesek elég energiát termelni.

Kialakul a szívelégtelenség, a szív egyre kevésbé látja el a funkcióját, ez előbb-utóbb halálhoz vezet. Mire gondolhatunk mikrotápanyagként?

 Pl. a Q10, amit szívbetegeknek szoktak ajánlani, a mitokondriumok működtetéséhez szükséges. Egy több éves vizsgálatból az derült ki, hogy azonos súlyosságú szívelégtelenségben szenvedők napi 300 mg Q10-et szedő csoportjában fele annyi szívesemény és fele annyi halálozás történt a placebocsoporthoz képest (Mortensen és mtsi., 2013). Vagy nézzük meg az acetil-l-karnitin hatását! Az acetil-l-karnitin fő funkciója, hogy a mitokondriumokba bejuttatja a zsírsavakat.

 Mivel a szívizomsejtek energiájuk 80%-át a zsírsavakból fedezik, ezért logikus, hogy ez a vegyület létfontosságú volna mindenkinek, de különösen szívbetegeknek. Pl. egy metaanalízis szerint az éppen infarktuson átesett betegeknek adva 27%-kal lecsökkenti az összhalálozást, 65%-kal csökkenti a kamrai aritmia kockázatát és 40%-kal lecsökkenti az anginás (szívizom vérellátási zavarok) tünetek kockázatát (DiNicolantonio és mtsi., 2013).

Mi a különbség a tápanyag és a mikrotápanyag között?

A nyugati világot jellemző túltápláltság ismert következménye a rendkívül nagymértékű kardiovaszkuláris és daganatos eredetű halálozás. A kalóriacsökkentett táplálkozás viszont jelentősen megnöveli az élethosszat és az egészséget. A mitokondriumok nézőpontjából a túltápláltság azt jelenti, hogy túl sok szabadgyök keletkezik, ami károsítja a mitokondriumokat és végül a sejtek pusztulásához vezet. Ezt védi ki a kalóriacsökkentett táplálkozás (Wallace, 2005).

Ez azonban csak akkor működik, ha a mitokondriumok hozzájutnak a működésükhöz szükséges mikrotápanyagokhoz. Visszatérve a szívelégtelenség kérdéséhez, drámai javulást tapasztalni pusztán attól, hogy a sok mitokondriális mikrotápanyagból mindössze kettőt adtak a betegeknek (Q10 és acetil-l-karnitin). Azaz, a kalóriacsökkentés csak megfelelő mikrotápanyagok bevitele mellett eredményez élethossz növekedést és jobb egészséget.

Az immunrendszer rendkívül energiaigényes. Ezért alakult ki  az a mechanizmus, hogy fertőző betegség esetén az élőlényeken fáradtság és passzivitás lesz úrrá, ugyanis ezáltal is csökken az elhasznált energia, ami átcsoportosítható az immunvédekezésre. A másik példa a stresszhelyzet, amelyben a pillanatnyi túlélésre kell koncentrálni, ilyenkor az energiát “zabáló” immunaktivitás drámai mértékben lecsökken (Segerstrom és Miller, 2004). Az energiafogyasztás mértékét már az is jelzi, hogy a szív napi 6 kg ATP-t termel, de ha ehhez hozzávesszük, hogy egy átlagos méretű felnőtt szervezet pedig napi 160 kg ATP termel, akkor nagyjából sejthetjük – ha nem is számolta még ki tudtommal senki – hogy az immunrendszernek, ha támadás éri a szervezetet, mekkora lehet az energiaigénye.

Az ATP forrása

A mitokondriumok energiatermelése többlépcsős folyamat, s mindegyik lépcsőben (azaz komplexben) más mikrotápanyagok fontosak.

A vitaminok és egyéb táplálék kiegészítők szedését ellenzők gyakori érve, hogy “tessék, itt vagyok, semmi bajom, pedig nem szedek semmit”. Egyrészt valamennyi mikrotápanyag a táplálék révén mindenkibe jut, aki tehát nem szed semmit, az mondjuk, hogy hellyel-közel részleges hiányban szenved. A Prioritás elmélet (Triage theory) szerint, ha a szervezet csak minimális mikrotápanyaghoz jut, akkor a mindennapi túlélésre koncentrál, ha viszont bőségesen el van látva minden szükséges mikrotápanyaggal, akkor az élethosszabbító folyamatokra is tud koncentrálni (Ames, 2018). Egyszerű példa erre a D- és K2-vitamin. A napi életben maradáshoz ezek nem feltétlen szükségesek, viszonylag sokáig lehet élni nélkülük is. Viszont a tartós D-vitaminhiánnyal az ember azt kockáztatja, hogy idő előtt rákban fog meghalni. Hasonló a helyzet a K2-vitamin hiányával. Mindennapjaiban senki semmi rendkívülit nem tapasztal, ha nem szed K2-t, de élete során lassan meszesedni fognak az erei, fogynak a csontjai, és egy nap, idő előtt meghal szívbetegségben vagy combnyaktörésben.

Azaz, az évtizedeken át hiányt szenvedő szervezetben az élethosszabbító funkciókra, mint pl. az immunrendszerre nem jut a szervezet “költségvetéséből” elég anyagi forrás, így az immunrendszer is, akár csak a többi szerv, leépül. Ne feledjük, valójában itt végig a mitokondriumokról beszéltünk, hiszen az életben tartó és élethosszabbító folyamatok is mind energiafüggőek.

A mitokondrium amolyan veszélyes “üzem”, működése során nagyon sok szabad gyök termelődik, amit, ha nem semlegesít a mitokondrium antioxidáns rendszere, akkor mind a sejtek, mind a mitokondrium maga károsodik (Theurey és Pizzo, 2018). Ez az öregedés szabadgyök teóriája. Az antioxidáns rendszer működésében nagyon sokféle vegyület vesz részt (lásd később).

Mindezek következménye lehet, hogy az idősödő szervezetben fokozatosan csökken a NAD+ szintje. Ebből következik, hogy a korral járó betegségek sikeres megelőzéséhez és kezeléséhez hozzátartozik a NAD+ szint emelése (Mouchiroud és mtsi., 2013).

További fontos tényező a koronavírus kapcsán, hogy a vírusok felismerésében a mitokondriumok is részt vesznek, így az életkorral csökkenő mitokondriális funkciók gyengítik a fertőzésekkel, különösen a vírusokkal szembeni védekezést (McGuire, 2019). A sejtekbe bejutó vírusokkal szemben a mitokondriumok Mitokondriális Vírusellenes Jelző fehérjéket termelnek, amely a veleszületett immunválasz része (Picard és mtsi., 2016).

A krónikus betegségekben a szöveti elváltozások (csökkent szív-, vese-, máj-, tüdő-stb. funkciók) mind sejtpusztulásból, ill. sejtdegenerálódásból fakadnak. Ezek gyökere mindig a mitokondriális funkciók hanyatlásával függ össze (Wallace, 2005). Mindenki sokkal több sejttel születik, mint amennyi az életfunkciók ellátásához szükséges. A mitokondriumok mikrotápanyagokkal való ellátatlansága fokozatosan pusztítja a “sejttartalékokat”. A krónikus betegségek akkor indulnak el, amikorra a tartalékok elfogynak, azaz a sejtek elpusztulnak, és a maradék sejtállomány az egyes szervekben már a funkció ellátásához szükséges méret alá csökken (Wallace, 2005).

A mitokondrium támogatása mikrotápanyagokkal

A nikotinamid ribozid szedése önmagában fokozza az immunvédekezést (250-500 mg), de ez a hatás tovább erősíthető, ha azokat a mikrotápanyagokat is bevisszük, amelyekre a mitokondrium komplexumainak szüksége van, ill. támogatjuk az antioxidáns rendszert megfelelő antioxidánsokkal.

Vannak “alapanyagok”, amelyek a mitokondriumok működéséhez szükségesek:

A-vitamin (5000 NE),

B-komplex,

C-vitamin (2-4 gramm),

D-vitamin (6-10 ezer NE),

E-vitaminok (400 mg, fontos a 8 komponensű fajtát szedni),

cink (rézzel 10:1 arányban szedve),

szelén (200 mikrogramm),

Q10 (2-300 mg),

magnézium (400 mg elemi magnézium),

melatonin (3-6 mg esténként),

acetil-L-karnitin (1-2 gramm),

kreatin (3 gramm),

R-alfa-liponsav (max 1 gramm),

taurin (3 gramm),

PQQ (1-1.5 mg, Pyrroloquinolin quinon),

pterostilben (250-500 mg, a Rezveratrol rokona),

cordyceps,

ginzeng,

quercetin (1.2-2.5 gramm),

DHEA (20-200 mg)

 

Akkor most ismerjük meg miben segíthet a Cordyceps gyógygomba.

cikk forrás: https://biotechusa.hu/enciklopedia/cordyceps/

A Cordyceps (Cordyceps sinensis) Tibet 3000 méter feletti fennsíkjain honos, élősködő gomba. A cordyceps sinensis az emberi egészség szempontjából kiemelt jelentőségű. Ezt a gombát leginkább hernyókon élősködő gombafajként tartják számon, mivel alakja a hernyók alakjára emlékeztet, nevét is innen kapta.

A gyógyászatban való alkalmazása több mint háromezer éves múltra tekint vissza. Európában 300 éve ismerik, de igazán ismertté csak 1993 után vált, amikor a kínai futónők kilenc világrekordot döntöttek meg, és ezt a cordycepsnek tulajdonították az edzésmunka mellett.

Nos, a cordyceps ekkor került a nyugati kutatók figyelmébe, s nem sokkal később a tudósok elkezdték vizsgálni a cordyceps gyógygomba más kedvező tulajdonságait is, mint például a koleszterincsökkentés, májvédő, vagy éppen szíverősítő hatását.

Eme nagyszabású rendezvénynek volt köszönhető, hogy a cordyceps teljesítménynövelő hatása legendássá vált, és azóta az atléták között az egyik legkeresettebb táplálékkiegészítővé nőtte ki magát.

E gyógygomba a kínaiak életében már igen hosszú ideje jelen van, az egyik leghatásosabb gyógynövénynek tartják az energiaszint és az általános életminőség javítása területén. Ma már a sportolókon kívül egyre több aktív életmódot folytató ember fedezi fel magának az energiaszint, az általános életerő és az állóképesség-fokozó hatása miatt. A cordycepset a természet csodájának is nevezik, hatásköre rendkívül széles.

A gomba és a különböző eljárásokkal előállított micélium massza legfontosabb hatóanyagai a nagy-és kismolekulájú poliszacharidok, melyek közül a legismertebb a cordiceps sav.

Vizsgálatokkal igazolták, hogy e gomba fogyasztása elősegíti a szervezet oxigén felhasználását, felerősítheti a szervezet immunválaszait, hozzájárulhat a vérzsírszint megfelelő szinten tartásához, a koleszterin-és triglicerid szint csökkentéséhez, valamint jótékony hatású a magas vérnyomásra. Igen jó hatással van tehát a szív-és érrendszer egészségének megőrzésére.

Kísérletekkel igazolták, hogy a cordyceps kiegyensúlyozza a lelki állapotot, csökkenti a stressz okozta feszültséget, és depresszió esetén is igen hatásos.

Vizsgálati bizonyítékok alapján e gyógygomba poliszacharid kivonata képes javítani az agyműködést, valamint az antioxidáns enzimeivel (szuperoxid dizmutáz, glutation peroxidáz és kataláz) részt vesz a szabad gyökök okozta káros oxidatív, így az öregedési folyamatok gátlásában és pozitívan hat a szív-és érrendszeri funkciókra.

Szintén kutatási eredmények bizonyítják, hogy a gombakivonat hatóanyaga pozitív hatással van az asztma és más légzőszervi megbetegedések kezelésében, valamint a diabétesz kiegészítő  terápiájában, de segít a merevedési zavar esetén is.

Idősebb pácienseken végzett kutatások során pedig kiderült, hogy a cordyceps növelte a hidegtűrő képességet, növelte a légzésfunkciót, javította a memóriát, a tanulási-és koncentráló képességet, valamint a libidót is. Mindezek a hatások a javuló szív-és érrendszeri, valamint légzési funkciókkal függenek össze.

Hagyományos étrend kiegészítőként tehát időseknél és a krónikus betegek rehabilitációjánál is használható, hiszen különösen jótékonyan hat az egészséges idős populáció oxigénfelvételére, az aerob kapacitásukra, és fokozza az ellenállásukat a fáradtsággal szemben.

További kutatások alátámasztják azt is, hogy a cordyceps gomba növeli a vitalitást a vörösvértestek enzim-aktivitásának növelésén és a tüdő egészségének és kapacitásának növelésén keresztül. Ráadásul a jelek szerint megnöveli a szervezet tűrőképességet a stresszel szemben és segíti a test legerősebb antioxidánsának, a SOD-nak (szuperoxid dizmutáz enzim) a működését.

A cordyceps igen erős antioxidánsokat tartalmaz, ezért pozitívan hat a szív-és érrendszer működésére és elősegíti az oxigén és a tápanyagok szállítását, továbbá az izmok működése során keletkező felesleges anyagok eltávolítását.

Csökkenti a rossz koleszterinszintet, s növeli jó koleszterin szintjét.

Stabilizálja a szívverést, mellyel minimalizálja az aritmiás hibákat. Ezenfelül javítja a vérkeringést és kiegyenlíti a vérnyomást is.

A cordyceps mindezek után nem csoda, hogy erős immunrendszer erősítő hatású s ehhez hozzájárul még az is, hogy növeli a vértestek termelődését a csontvelőben. Megnöveli a  poliszacharidok szintjét, melyek különösen fontosak az immunrendszer javulása szempontjából.

A cordyceps adenozin és az adenozin-monofoszfát tartalma miatt fontos szerepet játszik a sejtek energiatermelő folyamataiban, a kimerültség csökkentésében, a fizikai aktivitás fokozásában

A GOMBA NÖVELI A SZERVEZET TELJESÍTÖKÉPESSÉGÉT JAVÍTJA AZ ENERGIASZINTET ÉS AZ ÁLLÓKÉPESSÉGET, UGYANIS:

  • növeli az energiatermelést a sejt mitokondriumaiban
  • növeli a tüdő oxigénfelvevő kapacitását
  • növeli a glükóztermelő enzimek mennyiségét a májban, ami ezáltal az izmok számára nagyobb mennyiségű elérhető glükózt biztosít.

A cordyceps az ATP szintjének növelésén keresztül képes a teljesítményt fokozni valamint  az oxigénfelvétel hatékonyságának növelésén és az alacsony oxigénszint, illetve magas savszint által okozott károsodások elhárításán keresztül is kifejti hatását.

Állatkísérleteket is végeztek e gombával, melynek eredménye a következő volt: azok az állatok, melyek cordycepset kaptak, 50%-al hatékonyabban használták fel az oxigént, jól tolerálták az alacsonyabb oxigénszintet és az acidózist (az edzés közben keletkező sav okozta fáradtságérzetet) valamint háromszor tovább éltek, mint azok, akik nem kaptak cordycepset.

A gomba fő hatóanyagai: nukleozid analógok (például cordycepin 3-deoxyadenosine), poliszacharidok (cordyceps sav), valamint adenozin és adenozin-monofoszfát.

A cordyceps fajok egyedülálló tulajdonságai elsősorban a nukleozid-származékainak köszönhetők, amelyek számos rákos megbetegedés esetén bizonyultak hasznosnak.

A Cordyceps tehát tudományosan is bizonyítottan hatásos lehet mint immunerősítő energia színtnövelő és a tüdő támogatója és még sok mindenben.

Senki se állítja, hogy csodákra képes, hogy biztos, hogy hatékony a korona vírussal szemben! De megpróbálni kipróbálni érdemes, hisz rengeteg jó tapasztalat volt az évezredek során, és biztos, hogy a kínai orvosok se hazudnak, hisz akkor elkergették volna őket, és nem lennének ilyen elismertek keleten!

A kínai orvos akkor kapott fizetést, ha a császár egészséges volt és ezért olyan gyógygombákat használtak, amik ezt segítették elő!

Próbáld ki te is.

Ha segíthetek a legjobb minőséget beszerezni legolcsóbban akkor szólj!

A DXN Cordyceps kapszulát, port és Cordypine italt árul ami a legjobb a piacon és a DXN piacvezető a gyógygombák területén!

 

A DXN ganoterepeutája egy videóban foglalta össze javaslatait a COVID 19 koronavírus járvány esetén. Angol nyelvű még de érthető:

 

 

Ági DXN tapasztalatai

DXN terméktapasztalatok

Soha életemben nem kávéztam, nem szerettem a kesernyés-savanykás ízét. Mindig teaivó voltam, családunkban a rendszeres ötórai tea kellemes lazulást, együttlétet, beszélgetést jelentett, illatozó, forró tea, édes keksz kíséretében.

Egy DXN üzletépítőnek azonban ismernie kell a termékeket, így regisztráláskor rendeltem egy 3in1 kávét. Meglepett, milyen finom! Minden reggel „kóstolgattam”, és pár nap múlva már teljesen természetes volt, hogy kávézom – a tea valahogy elfelejtődött…

Hat és fél éve iszom DXN kávét, s már többet is kipróbáltam. Egyik kedvenc a Maca Vita kávé – egészen különleges az ízvilága. Ginszeng port, Maca gumó port és Ganoderma-kivonatot tartalmaz. Teljesen felfrissít, de nem dobogtatja meg a szívem.  Az ingadozó vérnyomásom és a gyomorsav problémák miatt is jó, hogy DXN kávét iszom.

DXN terméktapasztalatok

A kávé mellett használom még a fogkrémet, az étrend-kiegészítőket –  gyógygombákat  és a Spirulina algát is folyamatosan. Kipróbáltam a Morinzhit, és mondhatom, remek vitamin bomba!

Minden DXN élelmiszer különleges, hasznos és jó hatású. Energiát adnak, jobb a munkabírásom, és ellenállóbb vagyok a betegségekkel szemben, amikor a környezetemben sokan panaszkodnak és „leesnek a lábukról”…

Kászonné Dobra Ágnes SD

https://www.facebook.com/agnes.kaszonnedobra

Pecsétviaszgomba kapszula

pecsétviaszgomba kapszulaPecsétviaszgomba kapszula

A pecsétviaszgomba másnéven ganoderma lucidum, reishi, lingzhi neveken szerepel a köztudatban. Ha pecsétviaszgomba kapszulát keresel akkor ismertebb nevén ganoderma kapszulát keress!

A legnagyobb legrégibb leghiresebb és legnagyobb világforgalommal rendelkező ganodermás cég a DXN. Több mint 160 országban szolgálja ki a több mint 6,5 millió törzsvásárlóját a legjobb minőségű ganodermás termékekkel.

A minőségre jellemző, hogy mig más cégeknél pusztán ledarálják a gombát és úgy hozzák forgalomba, addig a DXN 20 kg gombatestből, spórából 1 kg kivonatot készít és ez a hatóanyag kerül például a ganoderma , pecsétviaszgomba kapszulákba.

Részleteket a pecsétviaszgomba kapszuláról itt olvashatsz és itt mutatom meg, hogy tudsz vásárolni a legjobb minőségű pecsétviasz gomba kapszulából, vagy esetleg porból mert úgy is lehet kapni.

DXN ganoderma kapszula

Spirulina vélemények – Melyiket válasszam?

Spirulina vélemények

Forrás: http://dxnonlineteam.info/blog/2016/08/09/spirulina/

Melyik a legolcsóbb Spirulina?
Melyik Spirulinát válasszam?
Hol kapható a legjobb spirulina?

Ha van humorérzéked akkor nézd meg pár percben milyen Spirulinát javasolok?!

Melyiket válasszam?

Melyiket válasszam?

Az ember nagyon sokszor döntések előtt áll, akár naponta több ezer döntést is hoz! Van amelyiket észreveszi és tudatosan dönt, van mikor már ösztönszerűen, reflexszerűen, a megszokott sémák alapján. Viszonylag ritkábbak az olyan helyzetek, amikor komolyan mérlegelni kell, és ezekben az esetekben derül csak ki, hogy mik igazán a fontos szempontjaink egy, egy döntésnél!?

Tudjuk ugyanis, hogy az emberek többsége nem azt veszi meg amire szüksége lenne, „mi tudjuk, hogy ez kell neki”, hanem azt amit ő akar! Sokszor teljes időpocsékolás valakit győzködni az egészséges életmódról, a megelőzés szükségességéről, a táplálékkiegészítésről, mikor ő épp dohányozni akar, vagy jól berúgni, vagy egy jó cukros üdítő ital mellett csipszet majszolni.

Spirulina termékek

Ezért nagyon fontos tudni, hogy mit akarsz! Hiába akarlak téged meggyőzni arról, – hogy minőségi éhezésben élsz, ha még nem vagy beteg, gyenge, hamar elfáradó akkor hamar az leszel a vitaminhiány miatt, – ha téged ez nem érdekel, ha te mást akarsz! Ha te csak jól akarod magad érezni most az adott helyzetben – rágyújtasz egy cigire, iszol egy kis alkoholt, rágcsálsz egy kis csipszet – és nem igazán foglalkozol az egészségeddel, a jövőddel, a megelőzéssel, és ha venni is akarsz valami vitamint, Spirulinát nem érdekel a minősége, összetétele csak olcsón letud, akkor nem igazán tudok segíteni neked, valószínű bele se kezdesz, egy ilyen hosszú cikk olvasásába! De ha azt akarod, hogy egészséges legyél, több erőd legyen, ne legyél vérszegény, beteges, és ezt szeretnéd a családodnál is elérni, a gyerekeknél, akik valahogy nem vonzódnak a zöldségekhez, gyümölcsökhöz sokkal inkább a csipsz és a kóla nemzedékei, akkor érdemes ezt a cikket elolvasnod!

Sokan szeretnének mindent egy kalap alatt összehozni! De erre csak az autószerelőknek gyártott kis táblácska lehet a válasz! Ezt szokták ráírni!

cegunk olcson piros

Három féle képpen dolgozhatunk, de ebből csak kettőt választhat maximum egyszerre! Gyorsan, jól, olcsón!

Ha gyorsan és jól dolgozunk az sok pénzbe kerül, mert olyan szakértelmet és eszközöket igényel!

Ha gyorsan és olcsón próbálunk valamit megcsinálni, az biztos nem lesz jó!

Ha jól de olcsón akarjuk megcsinálni pld. profi eszközök nélkül akkor az sok időbe fog telleni!

Ezért a legtöbb döntésünknél,  tudnunk kell mire számíthatunk a szempontjainktól függően!

Talán a legjobb megfogalmazás erre Robert Kiyosakié, aki ezt mondja: Sohase mond, hogy ezt nem engedhetem magamnak, tedd fel a kérdést inkább így: Hogyan engedhetném meg ezt magamnak?

Vannak termékek amik olyan minőséget képviselnek, hogy többe kerülnek a hagyományos, gyakran kétes eredetű, összetételű társaiknál, de ezek nem drágák!! Egyszerűen te még sose adtál ki ennyi pénzt ilyesmire!

Spirulina

imagesEmlékszem mikor régen karácsonyra valami olyat akartam venni a gyerekeknek, aminek örülni fognak, és ahelyett, hogy jó minőségű kisebb autót vettem volna, egy elektromos vasutat vettem, máskor pedig a saját példámból nem okulva, távirányítású autót! Mindkét esetben az olcsó kínai változatot. Mondanom se kell, hogy egy óra múlva már egyik se működött, eszébe se volt azt csinálni amit szerettünk volna. Így a nagy öröm helyett, a karácsonyi bosszúság, rossz kedv rontotta el az estét!

Az emberek többsége eljut arra a felismerésre, hogy az olcsó sokszor a drágább, hogy olcsó húsnak híg a leve, és hogy a minőségben mindig öröme van az embernek, az olcsóbb dolgok pedig lehet, hogy kinézetre hasonlóak az eredetire, de pont az hiányzik belőlük amit adniuk kellene, az örömöt, a megelégedettséget, az élményt nem adják meg!

Mennyivel másabb, egy márkás elem, amivel nincs bosszúság, nem merül le pont mikor a legjobb képet fotóznád le, vagy mikor zenét hallgatnál a hosszú úton! Mennyivel másabb egy márkás erős autóval száguldani hegyre fel hegyre le, mint egy olcsóval meghátrálni, mert nem bírja az emelkedőt! Mennyivel másabb egy „drága” csoki ízét élvezni, miközben szétolvad a szádban, mint egy olcsó kemény, ízetlen barna táblát enni, amivel a kakaó még köszönő viszonyban sincs! Mennyivel másabb egy minőségi kávé, sőt egészséges kávé által nyújtott élvezetet átélni, mint egy olyan kávét inni, ami marja a gyomrot, savas felbüfögést, rossz szájízet okoz!

Számtalan példát sorolhatnék, de gondolom neked is volt már ilyen élettapasztalatod!

schitay-dengiA gond ott van, hogy a legtöbb ember tisztába van ezzel, de a szegénységre, a pénztelenségre hivatkozva, elfogadják azt, hogy nekik muszáj mindenből a legolcsóbbat keresni!

Persze azzal is tisztában vagyok, hogy vannak egyes cégek, egyes termékek amik jócskán túl vannak árazva, és az ár nagysága nem jár a minőség az érték növekedésével! Ezért természetesen oda kell figyelni, hogy ne verjenek át, mert tényleg van amikor ugyanazt jóval olcsóbban is meg lehet kapni!

A lényeg, hogy vannak élethelyzetek amiket nem lehet helyrehozni ha az olcsóbb megoldást választjuk!

Ha az autó hibajelzőjét inkább kikötjük, hogy ne kelljen javításra költeni, ha nem a megfelelő üzemanyagot tankoljuk, hanem az olcsóbbat, ha kispóroljuk az olajozást, mert az drága, ha nem cseréljük le a nyári gumit télen, mert csak egy garnitúrára akarunk költeni, akkor könnyen balesetet szenvedhetünk aminek helyrehozhatatlan nyoma lehet, jobbik esetben, mert meg is halhat valaki!

Egy boldog karácsony este hangulatát amit a gyerekekkel játszhatunk át, új játékaikkal semmi se adhatja vissza ha nem működik azonnal tönkre megy az. Ha egy csodás hely mellett megyünk el, vagy épp a gyermekünk ballagásán fogy ki az elem a fényképezőgépből és nem tudunk fotózni, senki se hozhatja vissza a pillanatot! De van egy dolog, ahol egy rossz döntés, egy visszafordíthatatlan következmény, nem csak szomorúságot, egy elrontott estét jelent, hanem az életminőségünket teheti tönkre örökre! S mivel az egészség, az életünk nem egy játék, nem ismételhető meg, ezért nem igazán van, lenne helye a próbálkozásnak! A biztosra kell menni, és a legjobbat választani, ami valóban működik, ami valóban hatékony, és hozza a várt eredményeket!

Spirulina termékek

Az egészségünkkel kapcsolatban tehát ez a legfontosabb mondás : Aki az egészségén akar spórolni nem számol a betegségek költségeivel! És ez így igaz!

Vannak esetek amikor ezt nem merik megtenni az emberek. Például ha egy orvos megállapít egy diagnózist és azt mondja ebből a gyógyszerből ennyit és ennyit kell szedni, akkor nagyon kevés ember van, talán nincs is, aki azt mondaná, hogy doktor úr, most nincs pénzem, nem lehetne kicsit rövidebb ideig, a fele mennyiséget szedni? Általában azonnal megy a beteg a patikába és bármennyibe is kerül kiváltja a receptet és úgy szedi ahogy az orvos felírta!

Nézzük tehát ha a megelőzés útját választanád, és táplálékkiegészítőket szeretnél venni, mit kell felmérned a döntéshozatal során?! Mi az amire érdemes odafigyelned?

Csak azt akarod, hogy megnyugtasd a lelkiismereted, hogy te is „egészségesen élsz”, mert szeded a Spirulinát, és ezért a legolcsóbb megoldást keresed? Amazon, Ebay, Alibaba kínai webshopok, magyar webáruházak kínálatát bújod és hasonlítod össze pusztán az árak alapján?

Spirulina alga - de melyik a jó?

Spirulina alga – de melyik a jó?

Ha például spirulina algát szeretnél fogyasztani, tudnod kell, hogy mit szeretnél, mit várhatsz el a spirulinától, mire jó, mik a fontos alkotórészei, mitől jó ami jó? Ha kicsit még jobban odafigyelsz, akkor az is fontos lesz, hogy milyen országból származik, milyen módon termesztik és milyen technológiával dolgozzák fel?! Ezek mind befolyásolják, hogy ha bekapsz egy tablettát vagy kapszulát, vagy port akkor történik valami a szervezetedben vagy csak max a placebo hatás érvényesül?!

Minden jóból van eredeti, és utánzat! Van amire csak ráírják, hogy mi van benne, de semmi biztosítékod nincs rá, hogy azt tartalmazza! Legalábbis az első vásárlásig. Ha pocsék íze van, ha rosszul leszel tőle nem jobban, ha hamar megváltozik az állaga, színét veszti, vagy esetleg megromlik mind, mind majd meggyőz, hogy többet ne vegyél belőle?

De hogy lehet ezt már elsőre kivédeni?

Talán a legkönnyebben ellenőrizhető szempont maga a cég aki gyártja.

Mit lehet róla tudni? Rajta van-e a csomagoláson, hogy ki a gyártó? Milyen országból származik, van-e elérhetősége, weboldala, lehet-e információkat találni a termékről? Ami népszerű azt egyre többen leutánozzák. De egyáltalán nem mindegy a technológia, a hatóanyag-kivonás folyamata stb. Például a zöld teának is meg van, hogy hányadik napon, milyen napszakban kell szüretelni, mert akkor lesz a legjobb minőségű! De ez igaz a Spirulinára is! Egyáltalán nem mindegy, hogy honnan származik, hol termesztik, milyen alga törzsekből, milyen éghajlatról, és hogy dolgozzák fel?!

Melyik spirulina a legjobb?

Melyik spirulina a legjobb?

Tehát ne elégedj meg azzal, ha egy boltban vagy az interneten látsz egy dobozt ráírva a feliratot, hogy Spirulina és esetleg  az ára olcsóbb, mint bármi amivel idáig találkoztál!

A spirulina az egyik legnépszerűbb táplálékkiegészítő, superfood, szuper táplálék, tehát „nagy üzlet” így sokan kezdenek bele, és kezdik el forgalmazni! És néha elképesztő tényleg, hogy milyen olcsó áron is hozzá lehet jutni! A kérdés azonban az, hogy mihez jutsz, és milyen hatással lesz az a termék az egészségedre?!

Spirulina vélemények

A Spirulina egyik fő feladata a méregtelenítés, a nehéz fémek megkötése kivezetése a szervezetből! Azonban ezt a funkcióját az óceánban vagy tengerben se felejti el, tehát ha esetleg szennyezett a viz, netalán környezett-szennyezés, titkos atomrobbantás, vagy bármi hajótörés volt a környéken, akkor az ilyen óceánból „halászott” algák magukkal hozhatják ezeket a kivont káros anyagokat! Olcsó de mérgező is lehet!

DXN Spirulina farmTovábbá a legjobb minőséghez nagyon fontos a megfelelő minőségű víz, hőmérséklet, napsütéses órák száma, a nap beesési szöge amik mind befolyásolják a például a Spirulina  klorofill tartalmát, és beltartalmát. Márpedig a beltartalom a legfontosabb tényező a vásárlásnál! Két ugyanakkora Spirulina tabletta között óriási különbség is lehet és így a hatás és az eredmény tekintetében is! Ezért fontos hogy az ár helyett az ár-érték arányt vegyük figyelembe! Az is fontos, hogy milyen Spirulina törzsek kerülnek felhasználásra, mert vannak amerikai, indiai, kínai, afrikai algák is mind mind más beltartalommal!

A termékek minőségét nemzetközi minősítések is értékelik és rangsorolják. Ezek megléte is fontos szempont a választásnál!

Nem feladatom minősíteni más cégek termékeit, így én csak azt írom le, hogy miért gondolom azt, hogy a DXN Spirulina a legjobb választás ha az ár érték arányt a minőséget és hatékonyságot vesszük figyelembe!

Az év táplálékkiegészítője díj a DXN Spirulinának.

Az év táplálékkiegészítője díj a DXN Spirulinának.

MIÉRT DXN?

Nézd meg először a videókat amin a cég alapítója Dato’ Dr. Lim Siow Jin beszél a DXN minőségi elvárásairól, sikereiről, elismeréseiről és technológiájáról, és utána hasonlítsd össze, hogy más cég ad e ennyi információt a termékeiről!

Hol lehet legolcsóbban Spirulinát venni? – erre a kérdésre már megadtam a választ. Ha Spirulinát akarsz, ha azt akarod, hogy a beltartalom, a klorofill tartalom a legjobb legmagasabb legyen, akkor az nem lehet olcsón, mert akkor tényleg azt kell belerakni, nem lehet felhígítani, kiegészíteni, silány olcsó technológiával termeszteni, feldolgozni! A jónak ára van, de ha megveszed akkor azt kapod vagy többet mint amire számítottál! Ezért a legolcsóbb Spirulina az ami a legjobb, mert akkor értéket kapsz a pénzedért és az lesz benne aminek lennie kell!

Spirilna legjobb minőségben!

Spirulina legjobb minőségben!

Hol érdemes tehát Spirulinát vásárolni?

Miért gondoljuk azt , hogy a DXN spirulinával jársz a legjobban?!

–  A DXN 23 éves cég óriási anyagi háttérrel, biztonsággal ami a szakmai kutatói munkát tudja támogatni és mind a termelésben mind a feldolgozásban a legjobb technológiát tudja biztosítani!

–  A DXN Spirulina telepe bió körülményeket biztosít a termesztéshez, tehát teljes vegyszermentes, a víz minősége elsőrendű, kilométerekre nem lehet közelében se trágya, se vegyi üzem, se kipufogó  gáz, se nehéz fémes talaj stb. Mesterséges tavakban termesztik mindig a legjobb legéletképesebb fajtát, és a medencéből azonnal a feldolgozó üzembe kerül ahol a legfejlettebb technológiával készítenek belőle port majd kapszulát vagy tablettát.

MIÉRT DXN?

Malaysia éghajlata a legkedvezőbb a Spirulinának, itt a legtöbb a napsütéses órák száma, a legjobb a napsugár beesési szöge, így a legtöbb klorofill itt tud képződni az algákban!

– A DXN Spirulina lett  a legjobb táplálék kiegészítő és a “Brand of the Year Award 2010” díjat nyerte el, melyet Yousuf Raza Gilani, Pakisztán Miniszterelnöke, adott át (DXN Pakisztán nevében Zarif Ahmed vette át a díjat).

Spirulina - mindenből a legjobbat!

Spirulina – mindenből a legjobbat!

– Ez a komplex és egyedülálló hatóanyagtartalmú algakészítmény gyógyszerészeti minőségű alapanyagokból és a legmodernebb, kíméletes feldolgozási eljárásokkal készül, hogy az algák hatása ne sérüljön a feldolgozás során és a felszívódása közel 100%-os legyen. Számos alga készítmény kapható akár a gyógyszertárakban, akár a drogériákban. Sajnos sokan nem tudják, hogy az alga akkor hatékony, ha a feldolgozás során nem veszít a hatóanyagtartalmából. A világon csak néhány olyan gyár van, ahol csúcsminőségben képesek legyártani a mikroalgát és ez az eljárás bizony nem olcsó mulatság. A DXN igazoltan minden minőségi követelménynek megfelel, a hidegsajtolásos eljárás megőrzi a maximális hatóanyagtartalmat, és mivel minden folyamat a DXN kezében van ezért az ár érték arány is a legjobb, vagyis ugyanazért a pénzért a legjobb minőséget kaphatod

DXN - ügyel a minőségre!

DXN – ügyel a minőségre!

Spirulina vásárláson gondolkodol? Hol vegyek spirulinát – ez a kérdés foglalkoztat?

Melyik a legjobb Spirulina, alga készítmény? Por, tabletta, kapszula, ital Spirulinából?

Igazából itt nincs akkora különbség. Mint alga a Spirulina nem növény, mivel nincs sejtmagja, és a növényekre jellemző sejtfala sincs, ez biztosítja a magas felszívódást, hasznosulást. A Spirulina sejtfalai nem tartalmaznak cellulózt. Ez könnyűvé teszi az emésztését és a felszívódását. Ezért nincs nagy jelentősége hogy por kapszula tabletta formájában vagy vízzel hígítva italként, zöld lúgosító italként isszuk meg.

A titok a származás helyében, a termesztés módjában és a feldolgozás módjában van, ott lehetnek különbségek! Egyes spirulina termékek színe árulkodik róla, hogy valami adalékanyaggal van dúsítva, kiegészítve, vagy a feldolgozás miatt csökkent a klorofill tartalom, hisz egy spirulina alga tablettának élénk zöldnek kell lennie, nem szürkés színűnek. A túl sok csomósodás gátló, adalékanyag viszont nem egészséges sőt káros is lehet.

Nézzük mire is lehet jó a Spirulina, miért a legnépszerűbb táplálékkiegészítőa világon?!

Spirulina termékekA Spirulina gazdagon ellát bennünket vitaminnal. Gazdag természetes béta karotinban. A nagy dózisú A vitamin toxikus lehet, de a Spirulinában lévő béta karotin biztonságos, jó terápiás hatása van, ami csökkenti a szérum koleszterint és csökkenti a rák kockázatát.

Tökéletes összetételű tápanyag a szervezet feladatainak elvégzéséhez:

–  a leggazdagabb B-12 vitamin és B komplex forrás. A B-12 vitamin szükséges a vörös vértestek előállításához.

–  vasban is gazdag, ami könnyen felszívódik a szervezetben. 10g spirulina porban annyi vas van, mely megfelel 450g sóskának, avagy 320g májnak.

sptart–  koncentrált kalciumforrás. Ennek hiánya csontritkuláshoz vezethet. A Spirulinában szintén sok magnézium van. A magnézium segíti a kalcium felszívódást, segít szabályozni a vérnyomást.

–  klorofilban is gazdag, ami a jó hatással van a vérszegénységre. A klorofil méregtelenítő, és tisztító hatású fitonutriens.

– krómtartalma, mely jelentősen javítja a szív- és érrendszer működését, szabályozza a vércukorszintet és a zsíremésztést és a fogyókúráknál nagyon nagy segítséget nyújt az édességfalás utáni vágy leküzdésében!

Továbbá:

Zinktartalma, mely a szervezet egyik legfontosabb eleme. Kulcsfontosságú szerepet tölt be a szervezet sejtjeinek védelmében, a sejtek anyagcseréjében és vírusölő hatását tekintve nagyon jó immunerősítő anyag. A bőr szépségének megőrzésére is sok termékben adalékként használják.

 jódtartalma, mely normalizálja a pajzsmirigy működését.

–    Az emberi szervezet számára szükséges aminosavak közül 18-at tartalmaz, nyolcat ezek közül az emberi szervezet nem képes előállítani.

– Gamma-linolénsavat tartalmaz, amely többszörösen telítetlen, egészségvédő hatással rendelkező zsírsavféleség.

–     Az algában bőségesen található fucidin, egy olyan anyag, amely az emlőrák kórlefolyására hat kedvezően.

Spirulina vélemények

Spirulina Tabletta

A kutatások bebizonyították: 1g spirulina a tápérték tekintetében megfelel 1kg zöldségnek. Az utóbbi időkben az összes Spirulina tartalmú élelmiszer nemzetközi sikert aratott. Hosszú időn keresztül sem jár mellékhatásokkal a fogyasztása. A mikroalgák megoldást jelenthetnek a táplálkozásból származó pH problémára.  A Spirulina lúgosító étel, ami azt jelenti, hogy ellensúlyozza a savasító ételek hatását segítve a testet a pH értékének lúgos irányba emelni. Ennek eredménye az erősödő csontozat és általában véve egészségesebb anyagcsere folyamatok.

Milyen problémákat orvosolhat?

–    Az alga magas ásványianyag-, nyomelem- és vitamintartalmuknak köszönhetően serkenti a          sejtépítést, főleg az aminosavak és B-vitaminoknak köszönhetően.

–    fokozza a regenerálódást

–   Létfontos zsírsavak, aminosavak, klorofill és fikocianin, javítja a bőr és a kötőszövetek                     rugalmasságát, arcpakolásnak   is használják!

–   ásványok, aminosavak, klorofill, véd a csontritkulás ellen

–   ásványok, nyomelemek, segíti a salaktalanítást, a nehézfémek kiválasztását

–    klorofill, fikocianin, ásványok, nyomelemek (szelén!),

–    támogatja a vérképzést

–    ásványok, B-vitaminok, klorofill, mérsékeli az allergiás tüneteket

–    a mangán elősegíti a tüneteket kiváltó hisztaminlebomlást, támogatja a daganat elleni védelmet

–    nyomelemek, fikocianin, klorofill, zsírsavak, javítja a sejtanyagcserét

–    klorofill, króm, szelén, zsírsavak miatt, alkalmas lehet a cukorbetegek állapotának javítására, az      inzulinfüggőknél   akár csökkenthető az inzulinmenynyiség.

–  a bél tisztításakor, a normális bélflóra helyreállítása diszbakteriózis esetén, krónikus bélbetegség     fennállásakor

–   fogyókúra esetén segíti a szervezet tisztulását a salakanyagoktól

–   vastartalma megelőzi a vashiányos vérszegénységet.

Spirulina vélemények

Spirulina alga nedvesség hatására kolloid oldattá válik, így az alga által tartalmazott vitálanyagok felszívódása 90% feletti! Itt kell megemlíteni, hogy a legtöbb táplálék-kiegészítő felszívódása nem haladja meg a 15-20%-ot. Az alga által kínált létfontosságú aminosavak magasan felülmúlják a tejtermékekben és egyéb ételeinkben található mennyiséget, olyan összetételben, amely pontosan megfelel az emberi szervezet szükségleteinek. Az omega-zsírsavakból a tengeri halakban található mennyiségnek a többszörösét tartalmazza a Spirulina alga.

Spirulina termékekAz alga tökéletes táplálék, a WHO szerint is kiváló étel. Tápanyag összetétele hatékonyabb, mint bármely más ételé, növényé vagy gabonáé. Ezek a tápanyagok és fitonutriensek a Spirulinát egy teljes tápértékű alternatívává emelik a külön lévő vitaminokhoz képest. A Spirulinának van a legmagasabb fehérje tartalma a természetes élelmiszerek között (100g spirulinában 60-70g fehérje van, ez háromszor több mint ugyanekkora mennyiségű disznóhúsban, kétszer több mint a marhahúsban és a halban és 50%-al több mint a szójababban). A fehérjét aminosavak alkotják. Az alapvető aminosavakat a szervezet nem tudja előállítani, a táplálékkal kell bevinni. Benne van az összes alapvető aminosav. A Spirulina sejtfalai nem tartalmaznak cellulózt. Ez könnyűvé teszi az emésztését és a felszívódását. Alultáplált gyerekek és idősek esetén hatékonyabb, mint a tejpor. A Spirulina gazdagon ellát bennünket vitaminnal. Gazdag természetes béta karotinban. A nagy dózisú A vitamin toxikus lehet, de a Spirulinában lévő béta karotin biztonságos, jó terápiás hatása van, ami csökkenti a szérum koleszterint és csökkenti a rák kockázatát.

Több mint 100 pótolhatatlan biológiailag aktív anyagot tartalmaz. Köztük:

  1. Proteinek – fehérjék, részarányuk eléri a 60-70%-ot. Könnyen beépülnek (65-80%-ig), a sejtek fő építőanyaga. A fehérjehiány fáradtságot, étvágytalanságot, növéskéslekedést, és a víz egyensúly felborulását okozza.
  1. 18 aminosav, köztük 8 pótolhatatlan. Olyan aminosavak, amelyeket nem termel az emberi szervezet, így a táplálékkal kell, hogy kapja ezeket. Elengedhetetlenek a normális anyagcsere-folyamatok biztosításában (növekedés, izomzatfejlődés) fejlődő korban. Ezek a következők:
  1. Leicin és izoleicin – óvják az izmokat és más szöveteket állandó bomlástól, ami a természetes anyagcsere velejárója, de a zsír- és csontszövetet nem védik. A szervezet regenerálja a szöveteit, ezeket az aminosavakat építőanyagként használja az új fehérjék építéséhez.

          Továbbá

  1. Lizin – elősegíti az energiaszint megtartását és óvja a szívet, megelőzi a csontritkulás és a szürke hályog kialakulását; segít megőrizni az izomszövetet, megkönnyíti a szervezet regenerálódását a stressz után.
  1. Metionin ként tartalmaz; javítja a máj és idegrendszer működését.
  1. Treonin – az egyik legfontosabb, pótolhatatlan aminosav; fenntartja a szervezet fehérje egyensúlyát; megakadályozza a máj elzsírosodását.
  1. Fenilalanin (FA) – a legfontosabb építőanyag a neuromediátorok termeléséh ez, amelyek felelősek a jókedvért. Leghatásosabb a depresszió, kedvetlenség és aluszékonyság esetén; erősíti a fájdalomcsillapítók hatását, gyulladásgátló.
  1. Valin – szükséges az izom anyagcseréjéhez, a károsodott szövetek regenerálásához; serkentő hatású; fenntartja a szervezet normális nitrogéncseréjét.
  1. Triptofan – az agyban kerül felhasználásra a 86- vitaminnal és a magnéziummal együtt a szerotonin termeléséhez, amely az agysejtek közti impulzusátvitelt valósítja meg; elősegíti a természetes alvást, csökkenti a fájdalomérzékenységet. Természetes antidepresszáns, csökkenti az izgatottságot és feszültséget, megakadályozza az alkoholizmus kialakulását.
  1. Hisztidin – ez az aminosav az idegrost hüvelyének egyik összetevője; szükséges a vörös- és fehérvérsejtek képzéséhez, a szövetek növekedéséhez és regenerálódásához; védi a szervezetet a sugárzásokkal szemben; elősegíti a nehézfémek eltávolítását. Hiánya pszichikai zavarokhoz, reumás ízületgyulladáshoz, hallóideg-károsodáshoz, az immunrendszer zavaraihoz, nemi zavarokhoz és az emésztőnedvek elválasztási zavarához vezet.
  1. Vitaminok: B1, B2, B5, B6, B9, B12, A, E, C, PP
  1. A B-vitaminok a következő tulajdonságokkal rendelkeznek:

B1 (tiamin) részt vesz a szénhidrátok cseréjében; befolyásolja az idegrendszer működését, elősegíti a gondolkodást és a figyelem összpontosítását; befolyásolja az emésztést, növeli a gyomor és a bélrendszer tónusát; szabályozza a szív- és érrendszer, az endokrin rendszer működését.

B2 (riboflavin) – az enzimek egyik összetevője, részt vesz a szénhidrát-, fehérje- és zsírcserében, elengedhetetlen a látási funkció fenntartásához; szabályozza a központi idegrendszert, a bőr, a haj és a köröm állapotát, hatással van a testnövekedésre.

B5 (pantoténsav) – részt vesz számos anyag szintézisében és oxidációs folyamataiban; szabályozza a szénhidrát cseréjét, részt vesz a zsír- és epesavak, koleszterin és hemoglobin termelésében. Szükséges a különböző mérgek, különösen a gyógyszermaradványok semlegesítéséhez, erősíti az izomszövetet. Emiatt érezhető a hiánya antibiotikumok szedésekor, fizikai és érzelmi megterheléseknél. Szabályozza a mellékvese és a pajzsmirigy működését, belső antioxidánsként működik.

B6 az enzimek egyik összetevője, részt vesz a zsírcserében, növeli a máj által kibocsátott koleszterint, serkenti a vizelet-kiválasztást: részt vesz a vörösvérsejtek termelésében; aktiválja a saját inzulin termelését cukorbetegeknél.

B9 (folsav) – részt vesz az aminosavak szintézisében, a vérképzés folyamatában. Erősíti az immunrendszert, mert részt vesz a fehér vérsejtek képzésében. Képes megelőzni a veleszületett fejlődési hibákat, szabályozza az embrió és a magzat idegrendszerének formálását. Növeli a libidót, helyreállítja a havi ciklus rendszerességét és hormonális egyensúlyát. Elengedhetetlen az emésztőrendszer sejtjeinek reprodukálásához, az agy- és gerincvelő-folyadék egyik összetevője, befolyásolja az agy működését és az érzelmi egyensúlyt. A hiánya a következő megbetegedésekhez vezet: ízületgyulladás, vastagbélgyulladás, krónikus fáradtság, klimax-tünetek, bőrbetegségek, aggkori gyengeelméjűség, frigiditás és impotencia, depresszió, skizofrénia és epilepszia. A folsav hirtelen hiánya a hormonális fogamzásgátló tabletták szedésekor lép fel.

B12 – növényekben nem található meg, csak bizonyos fajta baktériumok képesek termelni. Az emberi bélbaktériumok megtermelik a napi szükséges mennyiséget. Befolyásolja a fehérje-, a zsír- és szénhidrátcserét, javítja az emlékezőképességet, befolyásolja a sejt élettartamát – gátolja az idő előtti öregedést; jótékony hatással van a vérképző rendszerre, a májra és az idegrendszere.

Vitaminok

  1. A-vitamin – elősegíti a fiatal szervezet növekedését és fejlődését, növeli az ösztrogén (női hormon) előállítását; erősíti az immunrendszert. Befolyásolja a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés, a könnyezés, a zsírmirigyek, az izzadságmirigyek, a bőr és a nyálkahártyák működését.
  1. E-vitamin – erős antioxidáns; szabályozza a fehérjék, a zsírok és a szénhidrátok cseréjét; serkenti a progeszteron (női nemi hormon) előállítását; elősegíti a vérrögök eloszlatását, erősíti az érfalat, és értágító hatású; növeli az izmok összehúzódási erejét; védi a hipofízist és a mellékvesét; csökkenti a forradási szövet keletkezését; gátolja az őszülést és a szürke hályog keletkezését; csökkenti a végtagok görcseit.
  1. C-vitamin – szabályozza a szénhidrátok cseréjét, a véralvadását, erősíti az érfalat; elősegíti a szövetek regenerációját (serkenti a kollagén szintézisét) és DNS termelését; erősíti az immunrendszert; javítja a kalcium felszívódását, stabilizálja a pszichikai állapotot és a figyelem összpontosítást; javítja a látást és a haj állapotát; normalizálja a testsúlyt; erősíti az ínyt.
  1. D-vitamin – szabályozza a kalciumcserét, elősegíti a felszívódását (átviszi a kalciumot a bélfalon), erősíti az ideget, a szívet, aktiválja az izomműködést; erősíti az immunrendszert; részt vesz a hormonok szintézisében és a szervezet ólomtól való tisztításában.
  1. Mikroelemek: vas, jód, kalcium, nátrium, kálium, réz, magnézium, mangán, cink, foszfor, szelén, króm, vanádium. A króm a perifériás idegrendszer számára nagyon hasznos. A vanádium részt vesz a zsír- és szénhidrát-anyagcserében, a krómmal együtt javítja az inzulin anyagcserét, serkenti az inzulin termelését. A szelén sorvasztja a ráksejteket, lassítja az öregedést.

            Alkotórészek

  1. Nukleinsavak (DNS és RNS), amelyek a legfontosabb funkciókat töltik be a genetikai információ tárolásában és átadásában.
  1. Klorofill – a szerves vas forrása. Zöld vérnek is nevezik. Méregtelenítő hatással rendelkezik, megtisztítja a vért az ártalmas anyagoktól és a salakoktól.
  1. Enzimek – serkentik a bőr anyagcseréjét és a sebek gyógyulását, feltétlenül szükségesek az emésztéshez, az agy működéséhez, a szervek és a szövetek regenerációjához. Minden szerv és szövet rendelkezik saját enzimkombinációval, mert minden egyes enzim csak egy biokémiai folyamatot aktivál. Az enzimek nagyon hőérzékenyek, és magas hőmérsékleten bomlásnak indulnak. Emiatt ahhoz, hogy a szervezet elegendő enzimmennyiséghez jusson, nyers élelmiszereket kell fogyasztani, vagy BAT-okat kell szedni.
  1. Többszörösen telítetlen savak – köztük a gamma-linolénsav, amelyet az Omega-6 típusú savakhoz sorolnak. Csökkenti a magas vérnyomást, részt vesz a zsír anyagcseréjében, serkenti a sejtek szaporodását, erősíti az immunrendszert, megelőzi a gyulladásos folyamatokat és a szív-és érbetegségeket (lásd Veican).
  1. Fikocianin lassítja a rákos sejtek szaporodását, serkenti az immunrendszert.
  1. Mannitol – energetizáló, tonizáló komponens, növeli a vizeletképzést, mert erős vízhajtó.
  1. Q10-hez hasonló koenzim az ételből energiát nyer és elosztja azt a szervezet minden egyes sejtjében.

Hol vehetek legolcsóbban Spirulinát? Melyik Spirulina terméket válasszam? Melyik Spirulina termék a legjobb? Zöld alga Spirulina kapszula tabletta por ital közül kell választanod?!

Spirulina termékek

DXN Spirulina

Válaszd a világ egyik legnagyobb spirulinás cégét, a DXN -t, amely a legjobb minőséget tudja biztosítani a legjobb éghajlati körülmények, napsütéses órák száma, beesési szög, és a legprofesszionálisabb technológia miatt, a legjobb ár érték arányban!

A DXN Spirulina a legjobb választás és a legolcsóbb is , hogy a pénzedért itt valóban azt kapod amit elvárhatsz egy ilyen terméktől?

A hab a tortán, hogy sok gyógyszertári, biobolti termék nem fizet azért ha azt fogyasztod, akármilyen mennyiségben vásárolsz!

A DXN viszont egy fogyasztói hálózat, ahol nem drága reklámokra költik a pénzt, hanem az elégedett fogyasztókra bízzák a népszerűsítést, akik megmutathatják másoknak így neked is , hogy lehet a kisker árnál olcsóbban akár 25% kedvezménnyel vásárolnod, sőt ha te is beregisztrálsz a DXN hálózatába és törzsvásárlói számod lesz, akkor te is ajánlhatod a terméket, és majdnem 100 más terméket is másoknak az egész világon, s ha bárki a te hatásodra beregisztrál a céghez törzsvásárlónak, akkor az ő fogyasztása után te mindig jutalékot kapsz! Így hamarosan elérhető lesz, hogy a te saját fogyasztásod már ingyenes lesz,  S ha ez tűzbe hoz, és elkezdesz vállalkozásszerűen dolgozni, és népszerűsíteni a terméket, akkor komoly mellékjövedelemre is szert tehetsz azáltal, hogy másoknak segítesz egészségesebb gazdagabb életet élni!

Ha ingyen spirulinát szeretnél, vagy pénzt szeretnél keresni azzal, hogy te spirulinát fogyasztasz és azt másoknak is ajánlod akkor itt az idő, hogy csatlakozz a DXN hálózatához és kezdj el pénzt keresni azzal, hogy megosztod jó tapasztalataid másokkal!

Vásárolj DXN spirulinát webáruházunkban itt,   http://wellnesskavehaz.hu/termekek/spirulina-500    vagy regisztrálj te is törzsvásárlónak itt http://wellnesskavehaz.hu/member_registration_private és vásárolj 20-25 %-al olcsóbban, és lehetőséget kapva az „üzletépítésre” jutalékfelvételre!

Spirulina termékek

Nagy Gábor DXN életmód tanácsadó gyémánt vezető