Tag Archive for dxn árak

Fekete kömény – Black Cumin

Fekete kömény – Black Cumin

A feketekömény egynyári növényként nő az egyiptomi sivatag nagy oázisaiban. Perzsiában Shuneezként, az ókori Egyiptomban fekete köményként, az arab világban pedig fekete/áldott magként ismerték. A növény a mákhoz hasonló kapszulákat képez, melyekben kis, fekete magszemcsék vannak, ezek aromás illata pedig az ánizsra emlékeztet.

A feketeköményt már Kr.e. 2500-ban használták. A görög orvoslásban is említést tesznek róla, és fontos szerepet játszott az ókori gyógyításban is, különösen az egyiptomiaknál. A tudós Al-Bairouni, valamint Avicenna is írt orvosi könyveiben a mag jelentőségéről valamint hatásosságáról bizonyos betegségek kezelésében. Az ókori hagyomány szerint általános gyengeség, gyulladások, bőrproblémák, női panaszok, megfázás és fejfájás ellen használták. A feketeköményt vízhajtó szerként és puffadásgátlóként is alkalmazzák. A benne lévő damascenin görcsoldó és rövid távú vérnyomás-csökkentő hatást fejt ki. A növényt tejkiválasztást serkentő szerként és féregtelenítőként  is használják. Manapság sok európai és nyugati országban végzett kutatás igazolta, hogy a Nigella sativa olaj igen magas tápértékkel rendelkezik, rengeteg ásványi anyagot és aminosavat tartalmaz, melyek mind erősítik az immunrendszer védekezőképességét. Tartalmaz még arginint és karotint, melyek A vitaminná alakulnak, illetve gazdag rostokban is.

A feketekömény-olajat a „fáraók aranyának” is nevezik. Az egyiptomiak nagy becsben tartották az apró fekete magvakat, vele kapcsolatos élményüket a papirusztekercseikben is megörökítették. Tutenkhamon állítólag annyira el volt ragadtatva a feketeköménytől, hogy szolgáinak a drága olajból egy üvegre valót mindig maguknál kellett tartaniuk. Halála után egy egész amfora olajat helyeztek el a fáraó sírjában. A legendák szerint Kleopátra és Nofretete ennek az olajnak is köszönhette bársonyos, gyönyörű bőrét.

Keleten már évezredek óta ismert gyógynövény magvaiból nyert olaj nemrég tűnt fel nálunk az egészségpiacon. A sikerért dr. Peter Schleicher és dr. Lutz Bannasch felelősek , ők mutatták ki ugyanis, hogy a feketekömény-olaj rendkívül hatásos bizonyos bőrbetegségekre és allergiás betegségekre (atópiás ekcéma, neurodermatitisz, pikkelysömör, asztma).

Már az ókor óta sok helyen megbecsülik a fekete köményt frissítő gyökerei és kellemes tulajdonságai miatt. Több kultúrában a feketekömény jóval elterjedtebb élelmiszernek számít a jó egészség megőrzéséhez. Sokan még mindig a testi funkciók harmonikus megőrzéséhez tartozó keleti fűszerként tartják számon.

A feketekömény napjainkban 

A modern tudomány időközben alaposan megvizsgálta a feketekömény-olajat, és sok olyan anyagot talált benne, melyek pozitívan hatnak az emberi anyagcserére.
Különösen értékes a feketekömény-olaj a benne található telítetlen zsírsavak miatt, amelyekszelíden, mellékhatások nélkül képesek csillapítani a bőrben, a belekben, az ízületekben és az idegekben zajló gyulladásos folyamatokat. Mindenekelőtt a magas linolsav tartalma teszi különösen jelentőssé a feketekömény-olajat a mindennapi táplálkozásban.

A telítetlen zsírsavakból a testben prostaglandin képződik. Ezek a szövethormonok sokféle feladatot ellátnak az emberben és az emberi immunrendszerben. Szabályozzák a vérkeringést és tágítják a véredényeket. Ezért a mai tudomány szempontjából is megmagyarázhatóak az évszázadokkal korábban leírt tapasztalatok a feketekömény-olajról.

A feketekömény fogyasztása

Fogyasztható a mag önmagában (fűszerként, pl. péksüteményen, savanyú káposztából készült ételekben) vagy táplálék-kiegészítőként.

Táplálék-kiegészítőként általában magát az olaját forgalmazzák. Ezek a készítmények lehetővé teszik a pontos adagolást. A kereskedelemben többféle minőségű olaj van forgalomban.

80% fölötti, többszörösen telített zsírsavjával az eredeti egyiptomi Nigella sativa tartalmazza a legtöbb feketekömény-olaj koncentrátumot, amit valaha is élelmiszerben találtak

Amire sikerrel alkalmazták 

  • Meghűléses betegségek: a náthát, a köhögést és az influenzás fertőzéseket gyorsabban legyőzi, ill. erősebb immunrendszernél fel sem lépnek ezek a betegségek.
  • Bronchitis, asztma: a telítetlen zsírsavakból testünk prostaglandint állít elő, ami gyulladásgátló és antiallergén hatású. A keserű- és cserzőanyagok tágítják a hörgőket és váladékoldóak, ami az asztmánál lényeges könnyebbséget jelent a gyógykezelések során.
  • Allergiák: semlegesíti a túlzott érzékenységet az allergia elleni anyagokkal szemben.
  • Gombás megbetegedések (Candida albicans), pikkelysömör, neurodermatitis: mind belsőleg, mind külsőleg alkalmazva a feketekömény-olaj hatásos szer gomba és baktériumok ellen, továbbá egyedülálló vírusölő tulajdonsággal rendelkezik. Csökkenti a viszketési ingert, elősegíti a gyulladt bőrrészek gyógyulását, és ezáltal hozzásegít az egészségesebb bőrhöz.
  • Reuma: a feketekömény-olaj a kezelési intézkedéseket kedvezően befolyásolja, mivel helyi gyulladásgátló hatása van, és a bél bakteriális és gombás megterheltségét is csökkenti, stabilizálja.

Forrás: https://www.babibiobolt.hu/gyogynoveny-lexikon/feketekomeny-nigella-sativa-/12468/

DXN Black Cumin Plus kapszula összetevői:

Nigella sativa 99%, Piper nigrum 0,5%, Eugenia caryophyllus 0,5%

Adagolás: 1–3 tabletta / nap, étkezés után

Tartósítószert, mesterséges színezéket, hozzáadott íz- és aromaanyagokat, adalékanyagokat, állati eredetű összetevőket és gabonát nem tartalmaz.

30 és 90 darabos kiszerelésben kapható 

Árakat itt találsz

A vásárlás kedvezményes módjairól itt olvashatsz

 

DXN termékek vásárlása

DXN termékek vásárlása

DXN árlista 2025. március 1-től

Nézd meg a videót és ha esetleg nem megy írj bátran!

 

Egyre több ember ismeri meg a DXN nagyszerű termékeit és szeretné kipróbálni megvásárolni őket.

Annyi jó dolgot hallani a DXN termékek pozitív hatásairól és bizonyára te is szeretnéd kipróbálni megvásárolni valamelyik kávét vagy terméket.

A DXN termékeket legjobban törzsvásárlóként éri meg megvenni hisz akkor kb 25%-al olcsóbban veheted meg. 

De ha valaki nem akar beregisztrálni és tag lenni akkor számukra is van lehetőség kiskereskedelmi vásárlásra az eworld webáruházon vagy okos telefonon a dxnshop alkalmazás telepítése után. 

A LEGFONTOSABB! HA RENDELNI SZERETNÉL AKKOR A LEGJOBB HA FELHÍVSZ ÉS MEGBESZÉLJÜK MIT SZERETNÉL MIT JAVASLOK!

Utána, hogy biztos ne rontsd el megadod az adataidat : NÉV Születési dátum email cím telefonszám és lakcím ahova vigyék – és én megcsinálom a regisztrációt és kiküldetem utánvétellel. Általában a délig leadott rendelést másnap munkanapon kiviszi a GLS fontos hogy legyen aki átveszi!

Hívj: +36709359300 Nagy Gábor

Ha mégis magad akarsz vásárolni akkor 2 módon teheted.

Kiskereskedelmi vásárlás: 

Teljesen felesleges, mert a regisztráció ingyenes, nincs semmi kötelezettség és elvárás, de 25%-al olcsóbb lesz az ár! De ha mégis ragaszkodsz hozzá akkor ime:

Ezt Magyarországon ezen a linken keresztül teheted meg fent a menüsorban a fogyasztói vásárlást választva. és online fizetéssel már meg is rendelheted és kiviszi a futár általában a GLS. De a dxnshop app alkalmazásban is vásárolhatsz 

 

 

DXN Regisztráció és vásárlás

DXN Regisztráció és vásárlás

Ha betetted a kosárba amit szeretnél utána fizethetsz online bankkártyával, utalhatod a bankodból és utánvételt is választhatsz.

Ha kifizetted online akkor kérheted saját címre vagy GLS csomagpontba is.

Ha Magyar rendelésről van szó akkor ezt intézheted a https://egyjodontes.dxn.hu  oldalon is.

Ha okos telefonon csinálod ott is működik.

A 3 testőr kisker áron ennyibe kerülne:

RG90 GL90 SPIRULINA 120

    

 

 

 

 

Mint mondtam érdemesebb hosszú távra tervezni, és regisztrálni törzsvásárlónak mert:

  • nincs vásárlási, hálózatépítési kötelezettség, évente egy termék vásárlásával fent tarthatod a törzsvásárlói státuszod, kedvezményekre való jogosultságod!
  • minden vásárlásodra érvényesek a kedvezmények általában 25%
  • A vásárlásaiddal pontokat gyűjtesz, és ha ez eleinte nem is érdekel, akkor se vész el, kumulálódik és ha mégis szeretnél üzletileg is foglalkozni a DXN -nel akkor már magasabb szintről indulhatsz, és kaphatsz jutalékot a vásárlásaid és az általad beléptetett tagok vásárlásai után. Abban a hónapban amikor a vásárlásod eléri a 100 pontot akkor jutalékjogosult vagy és kb 6% ot kapsz ami hónapok során növekedni fog. Ha már annyi lesz  akkor le tudod vásárolni.

Ha valaki regisztrált tag akar lenni, hogy olcsóbban kapja a termékeket vagy esetleg üzletet is építsen akkor vagy itt az eworld-ön  regisztrálhat, eworld.dxn2u.com/s/accreg/hu/824702547  de ha magyar akkor már van egy új honlap is ahol regisztrálhat csak Magyar kiszállítás esetén ez a  http://egyjodontes.dxn.hu

Ebben az esetben kapnak egy 8-al kezdődő ID számot amivel már a honlapon szereplő kb. 25%-al alacsonyabb törzsvásárlói áron vásárolhatnak, a céges webirodában az Eworldben vagy a telefonra letöltött dxnshop app alkalmazásban, miután azt aktiválták első belépéskor. Az eworldöt is aktiválni kell első belépéskor. Mindkét helyen kell jelszót adni ami lehet egyforma vagy más is. minimum 8 tag legyen nagy betű kisbetű és szám legyen benne.

Ha nem a regisztrációkor akar azonnal vásárolni, akkor azt kell bejelölni fent, hogy regisztráció vásárlás nélkül.

Ebben az esetben csak az ID számát kapja meg emailben, és ha vásárolni akar, akkor csinálnia kell egy első bejelentkezést ahol a emailban kapott PIN kóddal kialakíthat egy saját jelszót amivel majd be tud járni a webirodába ahol a webáruház online vásárlás van.

Ott ha belép tud vásárolni  tetszőleges mennyiségű terméket, és vagy online fizet vagy utánvétellel küldi ki.

HA ÚGY ÉRZED EZ BONYOLULT NEKED AKKOR ABBAN TUODK SEGITENI, HOGY ÉN BEREGISZTRÁLLAK AZ ADATAIDDAL ÉS KIKÜLDETEM A FIÓKODBÓL UTÁNVÉTELLEL IGY OTTHON FIZETSZ ÉRTE MIKOR ÁTVESZED!

Ha regisztrált tag vagy akkor az ID számod bemondásával személyesen is vásárolhatsz a budapesti centerben: 1132 Budapest, Váci út 66/E  alatti irodában, ha ezt jelölte be átvételi módnak!

Ha megérkezik a pénz a céghez, vagy előre utalással vagy az utánvétellel akkor kerül fel a webirodába a neve és a pontérték.

Te vásárlóként vagy üzletépítőként akarsz csatlakozni?

ITT MOST AZONNAL MEG IS TEHETED A CSATLAKOZÁST. AZ ŰRLAP KITÖLTÉSÉVEL:

https://eworld.dxn2u.com/s/accreg/hu/824702547