Tag Archive for A betegségek lelki okai

Betegségek lelki okai

Betegségek lelki okai

Betegségek lelki okaiA nyugati orvostudomány leginkább a betegségek gyógyításával, azon belül is főleg a tünetek kezelésével, eltüntetésévél foglalkozik, s nem tesz akkora hangsúlyt a betegségek megelőzésére, az okok feltárására! Egy orvos számára sokszor minden beteg egyforma, és sokszor a felismert tünetekre, a bevált, általánosan használt gyógyszerek felírásával próbál segíteni.
Jó hír, hogy ma már egyre több orvos ismeri el, hogy a betegségek kialakulásában 2 dolognak van óriási szerepe, és ha ezen a 2 területen rendet rakunk akkor a betegségek 80-90%-a megelőzhetővé válik! Ez a 2 terület a táplálkozásunk és a lelki állapotunk, gondolkodásunk.
A táplálkozás problémáiról másik cikkben írtam, most a betegségek lelki okairól szeretnék beszélni.

Először is nézzük mi a betegség?

  • Az élő szervezet olyan állapota, amelyben az életfolyamatok a normálistól eltérnek.
    A betegség legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, mint az egészség ellentéte. A testi – lelki – szellemi egyensúly felborulása, amely akadályozza az ember mindennapos tevékenységét és a társadalmi életben való részvételét.

 

  • A hagyományos betegség-felfogás szerint a betegség egy olyan negatív, káros és szükségtelen jelenség életünkben, amelynek tüneteit minél gyorsabban meg kell szüntetni, illetve el kell nyomni. Ezzel a szemlélettel szemben áll a betegségeknek, fájdalmaknak egy másik megközelítése, szemlélete, amely szerint minden betegség, minden fájdalom egy jelzés, egy figyelmeztetés arra, hogy valamit változtatnunk kell az életünkben ahhoz, hogy teljes életet élhessünk, valamit hosszú ideje elnyomtunk magunkban, ami fizikai szinten egy adott betegség képében jelent meg. Ez az új szemlélet lehetőséget ad arra, hogy észrevegyük és értelmezzük a figyelmeztetéseket, melyet testi tüneteink jeleznek és esélyt ad arra, hogy valóban egészségesebbek legyünk…

 

  • Tiszteletben tartva az orvostudományt, semmiképp se esnék át a ló túlsó oldalára sem! Óvatosan kell bánni a másik oldal képviselőivel is, hisz sok a sarlatán és sokan igyekeznek meggazdagodni mások hiszékenységén, gyógyulási vágyán!

Betegségek oka és kezelése

Egy dolog biztos, a betegségek oka és kezelése, egyértelműen nem csak fizikai vagy kémiai dolog, nem szabad, hogy kimerüljön csupán gyógyszeres kezelésben, tünetek eltüntetéseben! AZ EGÉSZ EMBERT KELL NÉZNI ÉS KEZELNI, HA TARTÓS ÉS VALÓS GYÓGYULÁST AKARUNK!

  • A betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni. És amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.
  • „Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább egy gondolkodásváltás, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el.

Betegségek lelki okai

Nagyon sokfajta megközelítése van a betegségek okainak.

Vannak elméletek amikben sok igazság van, és hihetőek, de 100%-ban persze egyik sem igazolt.

Amikor persze beteg az ember,  ki van szolgáltatva és mindent hajlandó elhinni és ha van pénze kipróbálni.

Ebbe a „piaci résbe” sokan beállnak, akár anyagi érdekből akár spirituális terjeszkedés, tagtoborzás miatt, ezért nagyon fontos józanak maradni miközben a spiritualitás felé mozdulunk el! Attól mert működik valami, volt aki meggyógyult még nem biztos, hogy jó az a dolog! Attól mert egy orvos mondja, még az se garancia, hogy vakon követni kell, és elhinni.

Legyen szűrőd, ne tévesszenek meg! Bármennyire is törekszik az ember a természetes gyógymódokra, azért sose szabad olyan fanatikusnak lenni, hogy az orvosunkat nem keressük fel, ha valami bajunk van.
Az öngyógyítás és a természetes gyógymódok hitem szerint fontos kiegészítői az orvos által javasolt gyógymódoknak. Soha senkit nem buzdítunk arra, hogy hagyja el az orvosával való konzultációt, hagyja abba az orvosi kezelést, gyógyszer szedést!

Az egyértelmű, hogy nem a betegségeket kell kezelnünk,  hanem mindig az adott embert kell vizsgálnunk, aki egy spirituális lény, adott gondolat és hiedelem világgal, élettapasztalatokkal, környezettel, konfliktusokkal, érzelmekkel, életmóddal, és élethelyzetekkel!

A test működése az emberi tudat információitól függ.
A testünk harmonikusan működése hozza létre azt a mintát, amelyet egészségnek nevezünk.

A harmónia megléte, vagy adott esetben zavara mindig a tudatban, az információk szintjén van jelen, majd ezt követően a test szintjén mutatkozik meg. Ily módon a testünk nem más, mint egy megjelenítés vagy megvalósulási szint, amely a tudatban lejátszódó folyamatokat és változásokat tükrözi.

Minden a fejben dől el, ahogy szokták mondani! Amiről gondolkozol, amin jár az agyad, amit eltudsz hinni, nagyban befolyásolja az egészséged! A külső világod a belsőd tükröződése! Ha belül jól vagy, akkor az látszani fog az egészségeden, megjelenéseden, környezeteden, lakásodon stb. Boldog emberek nehezebben betegednek meg! Ha békességben vagy Istennel, összhangban vagy az univerzummal, rendben vagy magaddal….akkor nincs stressz…..

Példabeszédek 17:22 A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú szellem pedig megszárasztja a csontokat. – vagyis a rossz lelkiállapot betegséget okoz.

Nagyon sok megközelítése a betegségek okainak, lelki okokra, folyamatokra, konfliktusokra, a stresszre vezeti vissza egyes konkrét betegségek kialakulását. Nem kell vakon mindent elhinni, de elvetni se szabad elsőre!

Selye János – A stressz a legtöbb betegség okozója.
Dr. Hamer – Új medicina, Biologika, Theta Healing stb – Minden betegség mögött egy fel nem dolgozott konfliktus van.

Agykontroll– A gondolataink,megvallásaink által irányíthatjuk a testünk.

Betegségek lelki okairól

Nem kell minden betegség mögött, valami spirituális magyarázatot keresni, fantáziálni, költeni dolgokat, de azért érdemes megvizsgálni magunkban, hogy lehet-e benne igazság? Pld. Nem akarok valamit meghallani – fülbetegség. Nem tudsz valamit ami történt megemészteni – gyomorfekély. Rossz májú vagy, kritikus, haragos – májbetegség.

Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki!

A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségünket!

Nem feltétlenül értek egyet a kijelentéssel, miszerint ép testben ép lélek, – mert szerintem maga az ép test még nem garancia egy illető lelki, szellemi jó létére – de azért van benne annyi igazság, hogy ha a test megkapja a megfelelő tápanyagokat, vitaminokat stb és egészséges életmódot él valaki, akkor egy “jól tartott” testben, nagyobb esély van a jó lelkiállapotra is, legalábbis nem valaminek a hiánya okozhat, lelki érzelmi problémát, pld depressziót! Fordítva is igaz a mondás bizonyos szinten, mert ép lélek esetén, a test is ép lehet! Hisz nagyon sok betegség okozója a nem ép lélek, a negatív gondolatok érzések, amik megbetegíthetik a testet!

Azzal is tisztába kell lenni, hogy egyes vitaminok, ásványi anyagok hiánya befolyásolhatja a lelki állapotunkat, hangulatunkat, így például a B vitamin hiánya depresszióhoz vezethet. Egyes gyógynövényeknek, gyógygombáknak szintén az idegrendszert támogató hatása van, így az érzelmi lelki életünk táplálékkiegészítéssel is támogathatjuk! Ilyen például a ganoderma micéllium amit agytoniknak is neveznek, a noni, az oroszlánsörénygomba és például a Rhodiola Rosea,az Ashwagandha, és a ginseng is!

Nem feltétlenül értek egyet, az ilyen, minden betegségre kiterjedő listákkal, amiben felsorolják, hogy melyik betegségnek, milyen lelki háttere van, mert szerintem ezt is embere válogatja, és még ha néha be is jön, nem lehet általánosítani. De, hogy van összefüggés a lélek és a test állapota között, az ma már nem vitatott téma!

Tény azonban, hogy ha egy betegséget tapasztalunk meg, vagy egy beteg emberrel találkozunk, akkor fontos a gyógyulás útjának a megkereséséhez, az egész személyt vizsgálnunk, alap esetben magunkat is!

Betegségek lelki okainak értelmezése

Évtizedeken át arra tanítottak minket, hogy az ember materiális lény. Szervek összessége, amelyek mechanikusan működnek. Az átéléseink, érzelmeink, gondolataink, azonban azt bizonyítják, hogy az embernek van egy lelki-szellemi dimenziója is, ami döntő módon befolyásolja fizikai állapotát.

Amikor a központi idegrendszert valamilyen erősebb érzelmi inger éri, impulzusok formájában jelzéseket ad le az egész szervezetnek, amelyet az idegszálak teljesen behálóznak. Milyen élettani változásokat eredményezhet egy erősebb érzelmi változás?

Módosítja a szervek vérellátását (elvörösödött arc a kitágult véredények következménye)

Megváltoztatja a mirigyek kiválasztását (pl. megszűnik a nyálelválasztás)

Megváltoztatja az izmok tónusát (megfeszülnek)

Ezek azonnali és látható reakciók. Azonban bizonyos hosszan tartó lelki és érzelmi folyamatok tartós és súlyos módon károsíthatják fizikai állapotunkat.

„Egész életünk során gondolataink hatását tapasztaljuk magunkon, talán anélkül, hogy tudnánk róla. Például előfordul, hogy egy nehéz időszakban vagy traumatikus életszakaszban egyszer csak megbetegszik valaki. Talán nem hozza kapcsolatba a két dolgot, mondván, véletlen egybeesés, holott a betegség nagy valószínűséggel a mérgező gondolatok negatív hatásának az eredménye. Nemcsak magukat a gondolatokat lehet tudományosan mérni, hanem a testre gyakorolt hatásukat is bizonyítani lehet.

Betegségek lelki okai

A félelem, az aggodalom, a harag, bűntudat, féltékenység, irigység, becsvágy vagy a konfliktusok tartós jelenlétét az alábbi betegségcsoportokkal hozzák összefüggésbe a kutatók: emésztőrendszeri (fekélyek, gyulladások, étvágytalanság, székrekedés), keringési (magas vérnyomás, agyvérzés), urogenitális (menstruációs zavarok, vizelettartási nehézségek, frigiditás), idegrendszeri, hormonrendszeri, izom és ízületi, szem és bőrbetegségek.

Ma már mindenki számára érthető, hogy a lelki, érzelmi problémák fizikai betegségeket okoznak (ún. pszicho-szomatikus betegségek), ahogyan a súlyos fizikai betegségek is okozhatnak lelki, mentális betegségeket (szomato-pszichikus betegségek).

Nem lehet gyógyításról vagy egészségről beszélni a lelki dimenziónk figyelmen kívül hagyása mellett. Ez akkor is így van, ha nem hiszünk semmiben, ami nem anyagi és megfogható. A lelki életnek is megvannak a maga törvényszerűségei, amelyek ugyanúgy működnek, mint a gravitáció – nem függ a világnézetünktől.

Sokkal fontosabb azt tudni, milyen embert érint a betegség, mint azt, hogy milyen betegség érinti az embert. / Más ezt úgy fogalmazta meg, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan ember! / Vagyis ha egy ember, feladja, fél és beletörődik, nem akar harcolni, akkor magát teszi gyógyíthatatlanná! Hippokratész

Egyre több forrásból, megközelítésből jönnek olyan információk, és kijelentések, tapasztalatok, gyakran orvosilag, műszeresen is bizonyítva, hogy a betegségek kialakulásában óriási szerepe van a gondolatoknak, az érzelmeknek!

Betegségek lelki okai és az új medicina

Az új medicina és más hasonló megközelítés fő irányvonala, hogy a betegségek visszavezethetőek valamilyen érzelmi stressz állapotra, egy megoldatlan konfliktusra, egy negatív  érzelemre, egy fel nem dolgozott negatív eseményre! CT képekkel bizonyítják, hogy különböző érzelmi hatások, hogy hatnak az agyra, és milyen betegséggel reagál a szervezet arra a dologra!

Például a halálfélelem legtöbb esetben a tüdőrák tüneteit hozza elő szerintük. Olvashatunk olyan példáról is máshol, hogy egy teljesen egészséges embert félrediagnosztizáltak rákkal, ő elhitte és mire kiderült, hogy félre diagnosztizálták, nem az ő  eredményei voltak azok, addigra már a félelem hatására valóban valódi tünetei lettek, és mondhatjuk úgy is nem a rákba, hanem a ráktól való félelembe halt bele!

„Egész életünk során gondolataink hatását tapasztaljuk magunkon, talán anélkül, hogy tudnánk róla. Például előfordul, hogy egy nehéz időszakban vagy traumatikus életszakaszban egyszer csak megbetegszik valaki. Talán nem hozza kapcsolatba a két dolgot, mondván, véletlen egybeesés, holott a betegség nagy valószínűséggel a mérgező gondolatok negatív hatásának az eredménye. Nemcsak magukat a gondolatokat lehet tudományosan mérni, hanem a testre gyakorolt hatásukat is bizonyítani lehet.

A gondolat gyakorlatilag elektromos jelek, kémiai anyagok és idegsejtek együttes működése. A gondolat által felszabaduló kémiai anyagok érzelmeket hoznak létre, amik fizikai reakciókat váltanak ki. Így válik egy gondolat „kézzel foghatóvá” fizikai valósággá. Gondolataink, érzelmeink és az általuk létrehozott hozzáállás együttes hatása pozitív vagy negatív irányba befolyásolja testünk állapotát. ..Amikor megértjük, hogyan alakul ki egy gondolat, és milyen hatással van érzelmeinkre és testünkre két választási lehetőségünk van: vagy engedjük, hogy gondolataink mérgezőek legyenek. Vagy méregtelenítjük a negatív gondolatainkat, ami elősegíti érzelmi életünk épségének, sőt fizikai testünk egészségének a visszanyerését is.” 

betegségek lelki okaiKutatási eredmények

“Kutatási eredmények azt mutatják, hogy amikor értékelnek minket, szeretnek, együtt éreznek és foglalkoznak velünk, akkor az akaratunktól függetlenül működő vegetatív idegrendszerben, az immunrendszerben, a hormonrendszerben, a szív és az agy aktivitásában konkrét változások jelennek meg.

Ezek az élettani változások segítenek abban, hogy megértsük az összefüggést a pozitív érzelmek, a javuló egészség és az emberi élettartam meghosszabbodása között. Ezzel szemben szeretethiányban szenvedő emberek agyában egy olyan terület aktiválódik, amely kapcsolatba hozható a különféle egészségügyi kockázatok kialakulásával. Ugyanis amikor az ember nem képes adni, vagy nem tapasztalja meg a szeretetet, akkor az agy olyan fizikai reakciókat indít el, amelyek stresszt okoznak a testben.” Dr. Caroline Leaf : Ki kapcsolta ki az agyam?

Betegségek lelki okairól vannak akik kész táblázatokat adnak és mutatnak, amibe érdemes belenézni. Én azért ennyire nem vagyok „fanatikus” spirituális magyarázó, és nem ész nélkül hiszem el, hogy minden egyes fajta betegségnek, saját lelki oka van. Persze lehetséges ez is, én ezt a cikket általánosságban írtam, hogy odafordítsam a figyelmet, hogy a betegségeknek lelki okai is vannak. A gyógyuláshoz mindig ezeken a területeken is rendet kell rakni, például ki kell dobni minden negatív gondolatot, és a betegségek helyett inkább az egészségről kell gondolkodni!

vissza a főoldalra: https://egeszsegesember.info

Az egészséges idegrendszer támogatására nagyon hatékony termékek melyek ganodermát, nonit, oroszlánsörénygombát tartalmaznak webáruházunkban kaphatóak:

http://wellnesskavehaz.hu/termekek