Tag Archive for csalás

Jugl vélemények – átverés vagy valós munka?

juglJugl vélemények – átverés vagy valós munka?

Egy másik cikkemben bemutattam az elmúlt évtized otthoni munka átveréseit, csalásait, bukásait, nem ismételném meg az ott tagoltakat. Olvasd el ha tanulni akarsz a múltból.

Először is tisztázzuk a munka fogalmát!

Számomra a munka értékteremtést és az érték továbbadását, értékesítését jelenti. Valami olyan folyamatot, aminek során érték keletkezik, és hozzáad valamit az emberek életéhez, a társadalomhoz az élethez.

Legnagyobb jóindulattal se tudom munkának nevezni azt, hogy a gépünkön videókat „nézzünk meg” , illetve naponta feltöltünk egy képet, és valami szöveget, s lájkokat gyűjtünk rá.

A videónézés persze nem videónézést jelent, hisz a videó senkit se érdekel. Most néztem egy Jugl szakértő videóját, aki bemutatja hogy lehet egyszerre 5 ablakban megnyitni a „munkahelyet” és hogy lehet úgy futtatni egymás mellett a videókat, hogy mire az egyik lejár addig a többi is sorban, így 30 mp alatt nem egy hanem 5 videó is „megnézhető”

Elmondja a pasas, hogy pénzt még azzal lehet keresni, hogy a német fórum felületre napi 1 képet kell kitenni magunkról és valami szöveget, amit majd mások lájkolnak. Azt mondja keresünk a Googleval német idézeteket, mondásokat azt copizzuk be és máris van egy bejegyzésünk amire gyűjthetjük a lájkokat!

Nos nem tudom ki látja itt az érték létrehozását, a terméket, szolgáltatást ami pénzt ér?

El tudja valaki hinni, hogy ennek a cégnek bárki is fizet azért, hogy reklámozhasson videókkal az oldalán?

Melyik az a hülye cég aki a reklámköltséget arra költi, hogy nem célcsoport embereknek, hanem fizetésért reklámot néző, kattintgató zombiknak hirdessen, akikről nyilvánvaló, hogy meg se nézik a videót, hanem zsinórban több ablakban futtatják a bevételüket jelentő videókat?!

És mire jó az, hogy emberek, akik németül se tudnak, német idézeteket posztolnak, amit mások lájkolnak? Van itt bármi ráció?

Nem-e csak valami álcája ez a pilótajátéknak ami valójában a Jugl?

Sokan figyelmeztetnek arra, hogy ez jogtalan és burkolt adatgyűjtés is, és a begyűjtött adatokkal kereskedhetnek, eladhatják, mint névlistát cégeknek például!

De nézzük is csak meg mi van a háttérben. Persze a csatlakozás ingyenes, de sokan írják Facebookon meg fórumokon, hogy iszonyú hosszú idő összegyűjteni az 5000 pontot, ahonnan van már kifizetés. Ez 50 eurót hoz a házhoz, ami kb. 15000Ft.

De hogy lehet, hogy egyesek gyorsabban keresnek pénzt?! Hát pénzberakással!

Egy tag ezt írja egy fórumon:

Javasolt a prémium plusz megvásárlása 9000Ft kb. ami gyorsan visszajön, ha rendszeresen posztolsz. Napi egy posztot tehetsz ki, és lehetőleg saját készítésű fotó kell, hogy legyen, mert letilthatnak. Videó nézésből sok jugl-t nem kapsz 0,10 per videó abból 0,3 a szponzié. szóval csak 0,7. 100jugl 1 euró. Tehát a legtöbbet a posztolással keresed. Videónézésből nem sokat, azért nem olyan könnyű mint mondják, de egyszerű. És 5000 ponttól lehet kivenni a pénzt. Ez a minimum.

Tehát ha elég kapzsi vagy, és több pénz kell, akkor be kell fizetned! És ki az aki nem kapzsi s nem akar több pénzt?

És ezzel már el is indult a pilótajáték, amikor nincs termék, hanem a tagok befizetéseit osztják vissza.

Január 1-től a törvény ezt börtönnel bünteti, úgyhogy csak hajrá, tudd, hogy miben veszel részt! Nem érték teremtésben az biztos!

Persze sokan keresnek otthonról végezhető munkát, és foggal körömmel ragaszkodnak az álmaikhoz, és az ilyen idillikus munkalehetőségekhez! Hinni akarnak benne, hogy ilyen létezik! Mutogatják a kis csekkjeiket, hogy igenis ez az üzlet működik, hisz kaptak kifizetést!

De el kell hogy mondjam, az eddigi összes pilótajáték működött eleinte, különben nem tudtak volna tömegeket elérni! Kellenek a lelkesítő példák, amire az emberek beugranak, hogy ők is akarják!

Jugl vélemények – átverés vagy valós munka?

És az emberek zombikká válnak, akiket nem is érdekel mit csinálnak, csak jöjjön a pénz!

Nincs erkölcsi értéke a munkának, mert nem is nézik meg a videókat, a posztolásuknak nincs üzenete, értelme, mert minden arra megy ki, hogy jó magyarként minél többet csaljunk ki ebből a jelenleg fizetős rendszerből.

Ha a te szellem IQ-d és érzelmi intelligenciád ennél kicsit nagyobb, és szeretnél tanulni, fejlődni, technikai ismereteket szerezni az online marketinghez vagy szeretnél egy komoly valós MLM céghez tartozni akkor keress meg!

Értékesebb ember vagy te annál, hogy azzal töltsd a drága idődet, hogy kattintgatsz, ügyeskedsz és ilyen csalásokban veszel részt és ebbe másokat is belerángatsz.

Ez a pilótajáték is a süllyesztőbe kerül majd mint a többi, és azzal majd magával viszi a jó hírneved a hitelességed és a pénzedet is, no meg a hitedet az MLM lehetőségben!

Tanulj technikai ismereteket és keress pénzt online marketinggel egy valós 25 éves kiváló céggel.

Iratkozz fel Magyarország szerintem legolcsóbb, legérthetőbb és legjobb online tanfolyamára, ahol havi 2000Fért 6-8 leckét oktató videót kapsz, és egy zárt Facebook csoportot, ahol állandóan kérdezhetsz, segítséget kapsz.

Ne hagyd ki. Kérd az első 4 ingyenes leckét itt:

Ha pedig egy komoly üzleti ajánlatot akarsz olvasd el ezt a üzleti lehetőséget!

Nagy Gábor

DXN Gazdagodj Okosan Program

Otthoni munka átverések

Otthoni munka átverések?

Valós pénzgyárak?

Valós pénzgyárak?

Ez a cikk nem azért született, hogy kimondja az igazságot, leleplezzen dolgokat, vagy megbélyegezzen egyes kezdeményezéseket. Mindenkinek saját joga és döntése, hogy kinek hisz, hova teszi a pénzét, idejét, energiáját, és mit vállal fel, mihez adja a nevét, és hol teszi kockára a hitelességét, jó hírnevét?!

Az internet elterjedése óriási lehetőséget nyitott meg az online üzletek, vállalkozások létrehozására, de az MLM cégek és hálózatépítők számára is megváltozott a világ, és a legtöbb offline munkamódszer helyére, beköltözhetett valami online lehetőség, eszköz.

Rengeteg ember szeme villant fel a lehetőségtől, hogy online, otthonról dolgozva is kereshetnek pénzt, és otthoni munkával válthatják ki a fárasztó, sokszor utálatos alkalmazotti életet. Sok kismama, anyuka, nyugdíjas, vagy mozgáskorlátozott ember ugrik a lehetőségre, hisz az ő számukra sokszor beszűkült a világ, és nekik csak így van lehetőségük pénzt keresni.

Sokan vannak például akik vidéken, valami kis faluban élnek, és nincs semmi munkalehetőség, így az ő számukra is megváltás lenne egy ilyen otthoni munka!

Otthoni munka átverések

Otthoni munka átverésekAzonban tisztába kell lennünk azzal, hogy ez a szabadság és internetes lehetőség, tág teret biztosít a legkülönfélébb átveréseknek, becsapásoknak, és szélhámos csalásoknak is.

Az elmúlt évtized, amióta online dolgozom, rengeteg példát szolgáltatott arra, hogy dölnek be, szűnnek meg, tűnnek el hatalmas lehetőségnek feltűntetett cégek. Ezek többsége piramis vagy pilótajáték volt, a többi befektetési csalás, vagy más trükkös dolog amivel pénzt szedtek ki emberektől.

Ezekkel a probléma az, hogy az emberek akik ezekben részt vesznek, vettek, elvesztik a hitűket az MLM-ben, elvesztik a hitelességüket, és rombolják a személyes imázsukat, és elveszíthetik a barátaikat, ismerőseiket lejáratva magukat. Az még rosszabb ha pénzt is buknak az egésszel, és még annál is rosszabb ha mások pld. barátok, rokonok buknak pénzt azért, mert hallgattak valakire!

ÉS TERMÉSZETESEN A LEGNAGYOBB BAJ, HOGY LEJÁRATJÁK AZ MLM SZAKMÁT, ÉS MIATTUK SOKAN NEM KEZDENEK BELE MŰKDÖDŐ VALÓS ÉS HITELES MLM LEHETŐSÉGEKBE SEM!

Persze az is igaz kevés embernek van etikai, erkölcsi érzéke, őket nem érdekli ezeknek a cégeknek a filozófiája, nekik elég ha maguk nyernek rajta , a többi az legyen más gondja.

Ilyen hozzászólásokkal találkozni: Nagyjából lexarom, hogy csalás, pilótajáték, vagy honnan szerzik a profitot. Mikor befektettem, tisztában voltam az összes kockázattal, és azzal is, hogy az egészet bukhatom. De jó hír, hogy a befektetett összeget már kivettem, innen kezdve tiszta haszon, ami jön, (ameddig jön).  – 2018 eleje óta már úgy tudom nem jön.

Ez kb. az a kategória, hogy : Engem nem érdekel, hogy lopott az autó, ha 10-ed áron megkapom, akkor ki nem sz….le.

Ja, hogy lesznek akiknek bent ragad a pénze, buknak rajta? A lényeg, hogy én megkaptam a pénzem és nyertem rajta.

Engem is vádolnak azért, hogy miért más MLM cégek, mások üzletének a lejáratásával akarok magamnak embereket toborozni. Mennyire nem szép ez.

Akkor a hallgatás lenne a jó? Nem azt mondják, hogy „Vétkesek közt cinkos aki néma”?

Nem mondok saját véleményt, csak összeszedtem néhány cikket amik elgondolkodtatóak, és mindenki annak hisz akinek akar.

Otthoni munka átverések

Mivel az MLM lényege a passzív jövedelem, ami azt jelenti, hogy felépítünk egy fogyasztói hálózatot, és aztán élvezzük annak az egyre növekvő fogyasztása után járó passziv jövedelmet, ezért fontos, hogy amibe belekezdünk, az ne szűnjön meg 2 éven belül, hanem ha lehet egész életünkben biztosítsa számunkra a bevételt.

Néha látni embereket, akik évről évre más és más „super lehetőség” bevezetésében vesznek részt, és csak gondolkodom, ki az aki hisz még nekik, és kik követik esetleg őket, hálózatról hálózatra?

otthoni munka átverések

Valóban ilyen könnyű lenne?

Az elmúlt 10 évben amióta a DXN hálózatát építem, rengetegszer mondtam el a véleményem egyes cégekről. Mindig én voltam a negatív, az irigy aki csak azért húz le másokat, mert én keveset keresek, és a DXN-ben nem lehet olyan hamar milliomossá válni mint náluk. Én meg csak haladtam tovább és egyre feljebb a DXN-ben, míg ezek a nagy cégek, lehetőségek sorra eltűntek.

Én ma is szkeptikus vagyok sok „nagy lehetőséggel szemben” de én nem akarok észt osztani, itélkezni, csupán felhivom a figyelmét embereknek, hogy ne legyenek hiszékenyek, és nem minden arany ami fénylik! Legyenek igenis bizalmatlanok, ismerjék meg a múltat, a hasonló cégek bukásait, átveréseit és ha látnak hasonlóságot, akkor óvatosan bánjanak a pénzükkel, hírnevűkkel és ne áldozzák azokat fel, valami újabb átverés oltárán!

Működik?

Persze, sokan szoktak ilyenkor azzal védekezni, hogy „de hát működik, fizetett a cég”!

Természetesen ha rögtön nem működne valami, akkor senki se csatlakozna! Eleinte a legtöbb ilyen átverés működik, és pont ezért tudnak behozni újabb és újabb balekokat!

Aztán amikor már nagyon kilóg a lóláb, amikor már nagyon lecsökken az új belépők száma, és esetleg egyre több negatív cikk feszegeti a cég komolyságát, akkor egyszercsak eltűnik a honlap, nem válaszolnak levelekre, nem jön a pénz és VÉGE.

És a legvisszataszitóbb az, hogy vannak „vezetők” akik szemrebbenés nélkül váltanak, és az egyik bukása után máris megjelennek egy másik csalás élén, hirdetve, hogy az a legjobb befektetés legjobb üzlet!

EZEK A VÉLEMÉNYEK EZEKNEK AZ ÚJSÁGIRÓKNAK A VÉLEMÉNYEIK, AKIK UTÁNAJÁRTAK DOLGOKNAK ÉS LEÍRTÁK KÉTSÉGEIKET.

Mindenki döntse el kinek hisz, és milyen úton akar járni!

Nézzünk egy kis listát azokról a nagy lehetőségekről amik az elmúlt évtizedben hóditottak.

Legyenek tanulságul azoknak, akik ma teljesen hasonló cégeknek hisznek, és bedőlnek, csak azért mert esetleg megjött az első csekk.

A portfolio.hu  és a kiszamolo.hu a penzugyi-tudakozo.hu honlapok újságírói sokszor szintén már az elején jelezték, hogy nem minden tiszta ezek körül a cégek körül, de őket is mindig azzal hiteltelenítették, hogy csak irigyek, és ők is pénzügyekkel befektetésekkel foglalkoznak ezért járatják le azokat akik nem velűk dolgoznak.

Amiket kinyomoztak és leírtak ezekről a cégekről mind tények voltak, rágalmakat nem hiszem hogy leírtak volna.

Nem teljes a lista, már nem emlékszem minden „nagy lehetőségre” de igyekeztem összeszedni az elmúlt évtized nagy átveréseit, csalásait, bukásai és csődjeit.

Mivel is kezdjem?

0. A kezdet Zeekrewards

Aukciós MLM

Ennek bukásáról még én is írtam anno: http://mlmszponzor.blogspot.co.at/2012/08/zeekrewards-bukas-elsodleges-okai.html

„A Zeekrewards MLM rendszerben működő aukciós hálózatnak tűnt, azonban valójában csak egy világméretű pilótajáték volt, amiben közel egy millió ember vett részt. Az aukciókból csak napi 10-15 ezer dollár folyt be, miközben az új belépők pénzéből naponta akár 3 millió dollár is bejött, amire több tízezer dollárnyi kamatot/jutalékot kellett kifizetni. A szervezők az új belépők befizetéseiből fizették az MLM rendszert építők jutalékát, vagyis csak addig működhetett az egész feltűnés nélkül, amíg folyamatosan növekedni tudott.

Végül az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) lecsapott és kiderült, hogy a befizetett 600 millió dollárból már csak 225 millió volt meg és a napi kifizetések már 45 milliót igényeltek volna. A hatóságok szerint nagyjából 40 ezer magyar állampolgár érintett a Zeekrewards-botrányban, ami több milliárd forintnyi kárt jelenthet. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy hackerek hamis bankkártyákkal a kifizetések egy részét a saját bankszámlájukra irányították.”  http://onlinetavmunka.blog.hu/2012/09/08/zeekrewards_ujabb_atveres_vitt_csodbe_szazezreket

Ez az aukciós MLM dolog nagyon vonzó, úgy látszik, most is beindulónak látszik egy. Kb hasonló szisztéma alapján.

 

1. Botanoo

Talán az egyik legrégebbi bukás, amibe még komoly hálózatépítők is részt vettek a Botanoo volt.

„A környezeti tudatossággal történő pénztárca vastagításra a Botanoo.com kínál lehetőséget néhány hónapja – apró kérdőjelekkel. Az üzletbe több mint tízezren, 10 millió euróval szálltak be Magyarországon, köztük sokan a Vas megyében.”

A gondolat ismerős, ma is van több ilyen cég ami valami hasonló szuper dologba való befektetésért, hatalmas hozamokat igér. Lsd Drótvasút, napenergia stb

Ebben az üzletben rengetegen bukták a pénzüket, pedig több blog is figyelmezetett az átverésre. pld: https://kiszamolo.hu/az-evszazad-befektetesei-es-a-naiv-emberek/

2. Questra

Erről a szuper otthoni munkáról itt volt figyelmeztetés:

https://www.portfolio.hu/befektetes/ongondoskodas/evi-300-hozam-a-quaestor-utan-itt-a-questra.245217.html

„Hallottatok már a rejtélyes, zöld-foki mikrovállalatról, amelyik a Tesla, a Facebook és az Alibaba tőzsdére vitele mögött állt? Esetleg arról, hogy a cég 200-300%-os hozamot tud évente megkeresni az ügyfeleinek és minden pénteken fizet? Elvileg már 40 ezer ember bízta rá a pénzét a futótűzként terjedő piramisjáték-gyanús befektetésre, az Atlantic Global Asset Managementre és MLM-ügynökségére, a Questra Worldre. Bemutatjuk a legújabb, Magyarországon is terjedő „befektetési” őrületet és azt, hogy miért érdemes vele óvatosan bánni.

Ennél a lehetőségnél 300-500%-os profitot ígértek 7-8 hónap alatt, de még többet tudsz keresni, ha más “befektetőket” is találsz. A cég csődbe ment cégeket vásárol fel, ezeket sitty sutty kipofozza, és máris több száz százalékos haszonnal tovább adja.

Valami ilyesmi volt, de 2017 vége óta nem igazán van infó róla, eltűntek a reklámok és reklmozók, lehet ténylegesen betiltották.

Egy átfogó cikk erről. Érdekes a kommentekben olvasni a védők és támadok összecsapását, érvrendszerét. Bennem is csak mindig az merül fel kérdésnek, ha ilyen könnyű megsokszorozni a pénzünket, akkor miért nem ezt csinálja mindenki?

Ez volt az utolsó bejegyzés, hozzászólás a témában:

Szep napot mindenkinek. Csak egy frisss hirt szeretnek kozolni es elnezest, hogy nem hasznalok az ekezeteket. Sajat tapasztalatomat szeretnem megosztani.
Ez evben marciusban fizettem be az elso dijat es nagyon jol jottek a heti kifizetesek, majd egy nagyobb osszeget is befizettem, szeptember 22 ig jol fizetett de viszont most mar nem csak nekem hanem mindenkinek megszoritottak a kifizetest. MInden 3-4 penzkikeresbol csak egyet teljesitenek. Akik nagyon jol terjesztik es sok embert hivnak be az Atlantic halozatba azoknak rendesen fizetnek. Aki befektetett de csak a teljes osszeg megterules utan szeretnenek ujabb csomagokat fizetni azoknak nem fizetnek sajnos. Minden uj orszagba eljatszak ezt, az elejen fizetnek, hogy az emerek kapjak be a horgot aztan leall a kifizetes.
Most jon a kep ha megengedi a rendszer, hogy bizonyitekot is tegyek ki.
De sajnos nem lehet, ugy hogyha barkit erdekel csak szoljon es egy printscreent atdobok.
Egyszoval atveres es ne menj bele, kiveve ha jo marketinges vagy es sok embert berangatsz a halozatba.
DE ok meg rosszul fognak jarni :))) Sándor

3. Onecoin

Sorba jelentek meg a cikkek, hogy a legjobban kereső MLM vezetők között már az első 5 One Coinos. Az Organo Goldos társaságból is sorba jöttek át nagy vezetők, gyémántok és nagyon úgy tűnt, hogy ez csak működni fog. Bekebelezték a Sitetalk-ot is ami szintén egy fura folt az MLM térképen, hisz már 2008 környékén azt hirdették, hogy ők olyan közösségi oldal lesz aki fizet a tagjainak megosztásokért meg mindenért. Majd lefogják győzni a Facebookot és nagyobbak lesznek. Ez máig nem történt meg. S nem látom hogy ez a OneLife One Talk megoldás dobná a csúcsra őket. Működik, ma is benéztem, de nem igazán pezsgett rajta az élet:(

Szóval nem tudom hol tart most az One Coin. Mivel a céget ért rengeteg támadás, negatív cikk miatt nem kaptak cáfolatot, védelmet a magyar hálózatépítők, így inkább kimenekültek, abbahagyták. Ma a különböző hírportálok már arról írnak, hogy:

„Az Onecoin nevű, digitális fizetőeszköznek álcázott, Magyarországon is előforduló piramisjáték feltehetően csúnya véget ér. A vezérigazgató lemondott, a guru eltűnt, lehet, hogy letartóztatták. A Németországban összegyűjtött pénznek állítólag a tizede sincs meg. A cégháló átláthatatlan, a szófiai székhelyen csak szuvenírboltot találtak.”

https://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/nem-talaljak-a-kriptokiralynot-vegehez-kozeledik-az-atveres-314714

4. Quantum XXL

Erre is emlékszem. Még barátaim is voltak benne, és hittek benne mekkora nagy üzlet, és mennyire meg fognak gazdagodni.

Erről itt olvashatsz: https://kiszamolo.hu/az-elso-komoly-forex-bedoles-a-quantum-bukasa/

5. Kairos

Akkora nagy hülyeség volt, de mégis emberek tömegei akarták elhinni, hogy létezik ilyen.

Keress pénzt azzal, hogy bekapcsolod a számítógéped! – szólt a reklám

Kiadhatod bérbe a számitógéped tárhelyét, amit biztonsági mentésre fognak használni nagy cégek, és ezért neked fizetnek bérleti díjat. Voltak, akik bevásároltak egy csomó laptopot, csakhogy minnél több gép keresse nekik a pénzt!

Erről itt olvashatsz:

http://kairos-figyelo.blog.hu/2016/09/30/elkezdodtek_a_letartoztatasok

Már megint egy átverés

 

6. Kapj lakást – Future Real Estate

„A legújabb játékosunk egy a sok hasonló közül, a Future Real Estate Network (fren) Angliából. A cég a nincstelen, vagy hitelcsapdába szorult emberekre gyúr, nekik ajánl “valódi és végleges megoldást minden ingatlanproblémára, kockázatok és korlátok nélkül.”Anélkül, hogy hitelt vennél fel, saját ingatlanhoz jutsz. Ez nem átverés, a regisztráció ingyenes és akkor is szerveznek alád embert, ha te nem teszed meg.” https://kiszamolo.hu/a-balek-soha-nem-fogy-el-avagy-future-real-estate/

Ez is már pár éve bebukott, talán el is tűnt.

http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/cikkek/2014/04/02/felhaborito_csalas_az_utolso_penzuket_is_kicsaltak

7. Ilfero …Dexcar  …?

Az Ilfero talán a legrégebbi átverés volt, állitolag 10 év után fizetett valamit a károsultaknak.

Emlékszik még valaki a szépreményű Il Ferro cégre?

Sajnálod, hogy kimaradtál belőle? Itt a lehetőség, hogy újra új autód lehessen, ha ráraksz az oldalára egy reklámot és úgy közlekedsz.

Ja igen, itt is be kell fizetni egy szerény összeget (1.950 eurótól felfelé) és egy kicsit várni kell, de utána semmi nem ment meg attól, hogy saját autód legyen ingyen.

Persze, ha neked még ennyi pénzed sincs, akkor fizess be kevesebbet és hozzál be további ügyfeleket és majd akkor lesz saját autód. A szokásos piramisrendszerben egyre feljebb kerülsz és a végén saját autód lesz, ha a piramis csúcsára kerültél.

Jött a Dexcar ez volt a honlapja http://car-for-free.de/ de ma már törölve van.

9. GloballShare

Rémlik de már nem emlékszem rá. Ez volt a weboldala, ma már elérhetetlen: http://www.globallshare.com

Már sokan lovagolták meg ezt a témát, vagyis a közösségi média ami fizet neked!

„Újabb fantasztikus lehetőség landolt a postaládámban, a GlobAllShare ajánlata, ami nem kevesebbet állít, mint részesei, sőt egyenesen részvényesei lehetünk “a jövő legnagyobb korlátozások nélküli közösségi oldalának”.

Az új oldalon minden ingyen lesz, ingyen telefon, ingyen filmek, játékok, zenék, SMS küldés és ami csak szem-szájnak ingere.

De a legjobb, hogy aki most toboroz embereket az oldalhoz, egyenesen részvényessé válik, így ha öt embert toborzol, akik szintén így tesznek, 19.531 GAS részvény boldog tulajdonosa leszel, és havonta részesedsz a cég profitjából, vagyis akár 5-20 ezer dollár bevételed lehet havonta a semmiből.” https://kiszamolo.hu/globallshare-atveres-vagy-lehetoseg/

10. Emgoldex

Ez valami arany befektetéses MLM volt, annyit tudok amit a cikk ír és azt hogy már nincs úgy tudom.

„A nagy trükk a következő: fizess be 540 eurot, szervezz be legalább két ismerősödet, akik szintén befizetik ezt a pénzt és máris akár 7.000 euro üti a markod. Ilyen egyszerű. (Illetve kicsit bonyolultabb, mert asztalok vannak, de ennyi a lényege.)

Az, hogy van arany is a képletben, csak a csali a horgon. Vagy parasztvakítás, ha úgy jobban tetszik. A lényeg a két ismerős beszervezése, akiknek további ismerősöket kell beszerveznie”

Emgoldex – a legújabb piramisjáték?

11. Recyclix

„Már azt gondoltam, hogy minden létező hülyeséget kitaláltak a piramisjátékokban, a széndioxid kvótától a saját bitcoinig, az aranykereskedéstől a tárhelybérlésig, de újra és újra rá kell jönnöm, hogy az emberek fantáziája végtelen, ahogy a bepalizható balekok száma sem tűnik limitáltnak a jelek szerint.

Most éppen lengyel hulladék-felhasználásba fektethetsz, 1.700 euró befizetésével egy év alatt 233% profitot érhetsz el a kalkulátor szerint.”

 

Jaj ne már

Ennek is vége lett, aki bukott bukott:(

12. Egyéb nagy lehetőségek otthoni munkák

Beszélhetnénk még az Iwowwe-ról ami nagy sláger volt, meg az Empower Networkről az EN-ről amikről úgy látom eltűntek Magyarországról, de talán máshonnan is.

Voltak még nem átverések, de nagy bukások, eltűnések, csődök.

Volt az Organc Mission ami a csúcsra akart törni, de valami részvénykibocsátási dologba belebukott, összeesett, eltűnt.

Volt a Mandura az egyvonalas szuper lehetőség ahol napont emberek százai kerültek alád!

Csak ép a termék nem jutott el soha Európába.

Vannak MLM  cégek amik külföldön jól mennek, de magyarországról elmentek, bár nagy volt a reklámjuk a hirűk mint az ACN aki a videótelefonok világát akarta behozni, meg az áramszolgáltatásba akart belépni.

13. És itt vannak a pitiáner kis lehetőségek, amik talán nem is átverések annyira.

PTC alapú kattintgatós oldalak ahol 1 centet kaphatsz ha kattintasz egy reklámra, és talán 1 dollár napi kereseted lehet, amit persze csak akkor vehetsz ki ha összejött mondjuk 15 dollár. De sokszor hallani olvasni olyanokat akik benne voltak, hogy nem tudták kivenni a pénzt, bentragadt.

Itt vannak a videónézős MLM cégek, akik közül egyik talán 2 éve tűnt el, és nem fizetett a tagoknak.

Most itt az új üdvöske a Jugl aki állitólag fizet, hisz a Facebookon kereng egy csekk 15000 forint kifizetésről mert  50 eurotól lehet kivenni a pénzt. Persze a pénz itt se a videó nézésből van, hanem abból hogy embereket kell magad alá léptetni, és ha több pénzt akarsz akkor meg kell venned a Premium csomagot. No innentől kezd pilótajáték gyanús lenni a dolog.

Itt vannak a manós és madaras játékok amikkel állitólag pénzt lehet keresni, de szerintem nem sokat tévedek, ha itt is van valami csavar, hogy akkor keresel ha valamit befizetsz.

Valami hasonló szisztéma a Likes XL.  A LikesXL egy Prémium online hirdetési, szerencsejáték és licitáló platform, mely arra ösztönzi a tagokat, hogy hirdetéseket nézzenek! 10 Eurós csomagtól elkezdhető napi 5 reklám megnézése után megkapod a napi jutalékot a csomagjaid után!Sokak szerint ez működik és legális. Majd meglátjuk, tény hogy volt ehhez hasonló ami nem szép véget ért.

Ja és itt vannak a kérdőives oldalak például a Marketagent.

Szépen is hangzik, de csak 2 -3 havonta küldenek egy kérdőivet így ennyi idő alatt lehet keresni kb 10 dollárt. Akkor kereshetsz többet, ha tagokat szervezel be magad alá. Azért adnak valami kis zsózsót.

És befejezésül itt a

14. Bizmo

Erről se sok jót hallani, de még csak most fog indulni, várjuk ki a végét.

BIZMO – gyárts LIFEhack-et!

 

Az emberi hiszékenység, ostobasság és kapzsiság határtalan így amíg világ a világ ilyen otthoni munka csalások mindig lesznek. És mindig lesznek akik ragaszkodni fognak hozzá, hogy ezek legálisak, hogy működnek és hülye aki nem száll be. Aztán mikor bedől az üzlet, eltűnik a cég a honlap, az emberek pénze akkor csendben eltűnnek egy időre ezek az emberek, majd hamarosan egy újabb pilótajátékban látod őket. Furcsa módon a vezetőség gyakran ugyanaz, ők akik valóban degeszre keresik magukat, asok buta és hiszékeny emberen! TE NE TARTOZZ KÖZÉJÜK!

Hányszor voltam én közellenség mert figyelmeztető cikket írtam, hogy minél kevesebb ember bukja el a pénzét idejét és hitelességét!

Én meg 9 éve egy helyen vagyok, megelégedett vagyok, sikeres vagyok és jól érzem magam , mert egy stabil cég van mellettem mögöttem a DXN.

Most lesz 25 éves. A 24. legnagyobb MLM cég, 6,5 millió taggal 160 országból.

Ebből 24000 az én csapatomban van.

Ha olyan üzletet akarsz amit majd az unokáidra is hagyhatsz, mert akkor is pénzt fog neked termelni akkor keress meg és csatlakozz a DXN-hez MA!