Tag Archive for gyógyszer

Gyógyulás lehetőségei

Gyógyulás lehetőségei

Bármilyen betegségről beszélünk a gyógyulás esélyei mindig különbözőek!

Nincs két egyforma ember, mindenki más fizikai, lelki szellemi háttérből érkezik, él márpedig a gyógyulást alapvetően befolyásolja az emberek addigi életmódja, életvitele, táplálkozása, gondolkodásmódja, hozzáállása, hite és tudatossága. 

Ezért mondjuk egy adott vitamin, táplálékkiegészítő az egyik embernél azonnal javulást hozhat, míg a másiknál nem. Ezért is nem szabad bármit állítani az ilyen természetes megoldásokról. Mivel tudományosan bizonyított tény, hogy sokszor a placebo hatás, a gyógyulásba vetett hit már maga is „gyógyít” ezért például nem mindegy, hogy ha valaki elkezd szedni egy táplálékkiegészítőt hisz-e benne, azt várja-e hogy meggyógyuljon tőle vagy szkeptikus és eleve azt várja, hogy úgyse használ, „rajta már úgyse segít semmi”!

A legfontosabb kihangsúlyozni, hogy a különböző gyógygombák, algák, gyógynövények nem a betegségekre hatnak, nem betegségspecifikusak és nem a betegségek ellen kell szedni őket! Szerepük az immunrendszer segítése, erősítése, a test öngyógyító képességének támogatása! A test gyógyítja önmagát, de ehhez a munkához szükség van kívülről bevitt segítségre. Vitaminokra, ásványianyagokra, enzimekre, antioxidánsokra, fito tápanyagokra amik építőkövei, katalizátorai, segítői ezeknek a folyamatoknak.

Bízom benne, hogy a „kuruzsló törvény” nem tiltja azt, hogy az embereket figyelmeztessük a higiéniai szabályok betartása mellett arra is, hogy most még fokozottabban figyeljenek az egészséges életmódra, táplálkozásra, és azoknak a hasznos tápanyagoknak a bevitelére amik az immunrendszert erősíthetik, és a test óngyógyító képességét támogathatják. Mindenki keresi a megoldásokat, a megelőzés lehetőségeit, és szeretné magát vagy családját, főleg az időseket megvédeni, ellenálló képességüket növelni!

Van aki magas dózisú C-vitaminban hisz, van aki a Lenkei vitaminokban, van aki gyógyszertári vitaminokban tud vagy akar hinni, esetleg a Béres cseppben. Van aki citromot, foghagymát lillahagymát eszik most naponta. Valamit mindenképp érdemes tenni, és valamivel mindenképp érdemes kiegészíteni a fogyasztásunkat, mert azt minden józanul gondolkodó és tudatos ember tudja, hogy az élelmiszeripari termékek, a mai zöldségek gyümölcsök már messze nem tartalmazzák azt a vitamin és ásványi anyag mennyiséget ami a testünk tökéletes működéséhez elegendő lenne. Én személyes életemben 3 dolog hatékonyságát tapasztaltam meg az egészségmegőrzés területén. Ez a Spirulina a Ganoderma és a Cordyceps. 

A gyógygombák és gyógynövények hatóanyagai és tápanyagai évezredek óta bizonyítottak, s ma már több ezer orvosi cikk és kutatás is alátámasztja azt, hogy ez nem valami keleti misztika, ezotéria, és kuruzslás hanem olyan anyagok amikre a szervezetnek szüksége van, hogy tökéletesen működjön. Óriási mennyiségű tapasztalat és megfigyelés támasztja alá, hogy ezek a gyógygombák milyen jó hatással vannak a szervezetre annak működésére. Mindent ki lehet próbálni, de nem érdemes most próbálkozni, esetleg ezen spórolni, érdemes utánanézni a dolgoknak és a hatékony bizonyított dolgokat választani.

Ebben a cikkben leírtam miket lehet találni információkat erről a 3 immunerősítő gyógynövényről.

Nincsenek korona vírus elleni gyógyszerek, bár óriási összegeket költenek a kormányok egy ellenanyag, oltás, vakcina, gyógyszer kifejlesztésére. 

„Már létező, kipróbált gyógyszerek lehetnek az új koronavírus kezelésének kulcsai egy európai kutatócsoport szerint.
„A WHO adatai szerint a világban jelenleg több mint hetven olyan gyógyszer vagy gyógyszer-kombináció létezik, amikkel kapcsolatban gőzerővel folynak a kutatások, azt vizsgálva, hogy hatékonyak lehetnek-e a koronavírus elleni küzdelemben. Felvetődött az is, hogy a koronavírus ellen már rég létezik egy bevált gyógyszer, ami pedig nem más, mint a malária elleni Chloroquine tabletta. A maláriás betegségek megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszer hatékonyságára egyelőre nincs szilárd bizonyíték, de Kínában már zajlanak az olcsó és nem utolsósorban azonnal rendelkezésre álló gyógyszer embereken végzett tesztjei, és a kezdeti laboratóriumi eredmények biztatóak is.” Index

 

Allergia gyógyulás természetes módon.

Allergia gyógyulás természetes módon.

Gyerek koromtól fogva allergiás voltam.
Kisgyerekként asztmás voltam, de aztán azt kinőttem.
Sokat folyt az orrom, de igazán keményen a főiskolai felvételi stressze hozta ki rajtam a tűneteket.A felvételi vizsga elött kezdtem el nagyon fulladni és sipolt a tüdőm.

Ráadásul, nem túl jó szakmát választottam, mert állattenyésztő üzemmérnök akartam lenni, és az első szakmai gyakorlaton kiderült, hogy ez nem lesz egy könnyű út!

A szalma és széna közelsége teljesen kiborított. Nagyon sokat szenvedtem és sok gyógyszert szedtem, fújtam be hogy el tudjam viselni a dolgokat.

Ez azután is megmaradt, miután felköltöztem pestre és már nem volt allergén környezet.

Aztán 2004 táján lemérték az antioxidáns színtemet és kiderült, hogy nagyon alacsony tehát komoly vitamin hiányom van. Akkoriban már volt egy jó tapasztalatom a természetes gyógymódokról, kisfiam bőrbetegsége kapcsán, amiből nem az orvosok hanem, egy búzacsíra készítmény a Mannarax segítségével gyógyult meg.

Allergia gyógyulás

Elkezdtem egy természetes vitamin készítményt szedni, és nem szedtem gyógyszert hátha működik? És egész augusztusig semmi tünet nem jött elő. Augusztusban a fő allergia szezonban volt orrfolyás  de legalább nem fulladtam.

Aztallergia gyógyulásán elkerültem attól a cégtől és átváltottam gyógygombákra és a DXN cég termékeire.

És az eredmény még jobb volt. Azóta nem kellett már allergia gyógyszereket szednem, gyógyszerekre költenem.

Mivel nem szabad a törvények szerint gyógyhatást tulajdonítani élelmiszereknek így a táplálékkiegészítőknek sem, így csak ezt tudom mondani. Isten csodát tett és meggyógyitott, hogy ne kelljen gyógyszerekkel mérgeznem magam.

Emellett a ganoderma kapszulák, a spirulina, a cordyceps és a Black Cumin kapszula is szedése is segíthetett:)

Mivel rengeteg jó tapasztal gyűlt össze a DXN termékekkel kapcsolatban ezen a területen is, ezért javaslom utána olvasni a következő gyógynövényeknek, gyógygombáknak illetve érdemes megnézni az orvosi előadásokat itt, ahol szakemberek támasztják alá a gyógynövények szerepét az allergia kezelésében.

 

Természetesen mindenki konzultáljon orvosával, magától ne hagyjon el gyógyszereket. De bátran kezdje el szedni a gyógynövényes termékeket, és ha látja hogy a tűnetek eltűnnek akkor cselekedjen a legjobb belátása szerint. Ebben az esetben reméljük az orvos se erőlteti tovább a gyógyszeres kezelést.

Egyik DXN tag a honlapján szintén egy személyes tapasztalatáról beszél:

allergia gyógyulás

Regisztrálj ingyenesen és vásárolj te is törzsvásárlói áron.

Ennek módjáról itt írtam: https://egeszsegesember.info/dxnregisztracio/

Ez az ingyenes regisztrációhoz vezető link: http://bit.ly/dxningyenregisztracio

Kérdésed van, írj vagy hívj!

Reflux gyógyítása természetes módon

Reflux gyógyítása természetes módon

A refluxról elmondható, hogy népbetegség, egyre több ember küzd vele, és egyre több embernek jelent problémát!

A reflux betegség a tápcsatorna felső szakaszának összetett működési zavara.
A gond alapja az, hogy a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel elkeveredett gyomor- és nyombél-tartalom,  a refluxátum a normális haladási iránnyal ellentétesen, felfelé visszajut a nyelőcsőbe, ahol fájó tüneteket és rosszabik esetben szervi elváltozásokat, nyálkahártya-gyulladást okoz. Legnyilvánvalóbb tünete a rendszeres, gyakori gyomorégés, a szegycsont mögött jelentkező égő fájdalom, fulladás-érzés.

reflux gyógyításaSokszor összetévesztik a szívinfarktussal, vagy esetleg tüdő légzési problémákkal, mert a fájdalom helye, és a fulladásos, nehéz légzéses érzés becsapós.

A reflux jelensége, azaz a gyomortartalom visszaáramlása, időnként egészséges emberekben is előfordulhat: kiadós étkezés, előrehajlás, szoros ruházat is okozhatja a hasűri nyomás fokozódását, ugyancsak emiatt okozhat átmeneti kellemetlenséget a várandós édesanyáknak is.

A reflux kellemetlen érzés, rontja az ember közérzetét, és esetenként ijesztő is lehet a szívkörnyéki fájdalom.

Reflux gyógyítása – természetes módon

Úgy 17 évvel ezelött nekem is volt egy nagyon kemény időszakom, amikor építkezésbe kezdtünk, és a stressz miatt nagyon sok gyomorsavam termelödött, és egyszer annyira szúrt és fájt a mellkasomba, hogy nagyon megijedtünk, hogy a szívemmel van baj. Azonnal kórház , ügyelet, ahol megnyugtattak, hogy ez reflux és gyomortükrözésre írtak fel. Hát életem egyik legrosszabb beavatkozása volt, ahogy a hosszú gumicső kamerát ledugták a torkomon. Hála Istennek nem volt nagyobb gond, de rá kellett állnom a gyógyszerszedésre. Quamatel gyógyszert kellett szednem, bár nagyon nem szerettem, tudva, hogy minden gyógyszernek mellékhatása is van.

Kicsit később rátaláltam egy vitaminkészítményre, változattam az életmódomon is, és kezdett csökkeni a stressz az életemben, így elmaradt a reflux, többet nem szedtem gyógyszert.

Azonban a kávéivással továbbra is gondok voltak. Egy egy kávé után savas felböfögéseim voltak, és néha úgy éreztem visszaakar jönni a mellkasi fájdalom, marta a kávé a nyelőcsövem.

reflux gyógyításaEz a problémám mindaddig megvolt, amíg 2008-ban rá nem találtam az interneten egy újfajta kávéra, a ganodermakávéra.

Amikor először kipróbáltam és elkezdtem fogyasztani, azt mondták, hogy úgy próbáljam ki, hogy nem iszok mellette más fajta kávét. Hát az első dobozt, egy újabb doboz követe.

A fekete kávé után kipróbáltam a 3 in 1 kávét, a csokis kávét, és mindegyik nagyon izlett!

Soha többet nem akartam más, hagyományos kávét inni, szinte undorodtam mikor valahol megkináltak vele. Eljutottam oda, hogy ha lehetett a saját kávémat vittem mindenhova, és nem fogadtam el a hagyományos kávékat.

A ganodermakávé nem égette a gyomromat, a nyelőcsövem és soha többet nem volt refluxom.

A kávé mellett, a savasodás megelőzésére elkezdtem szedni a Spirulina tablettát és a ganoderma kapszulákat is, így lett teljessé a savasodás elleni fellépésem.

Ma már nem kell szednem savlekötő gyógyszereket, nincs refluxom mert váltottam, egy egészségesebb életmódra, aminek fontos részei a DXN kávé és a DXN termékek.

Vásárlási módokról itt olvashatsz: https://egeszsegesember.info/blog/2019/11/22/dxn-termekek-vasarlasa/

Kérdésed van, írj vagy hívj!

Ganoderma mellékhatásai

Ganoderma mellékhatásai

ganoderma mellékhatásaiA ganoderma gyógygomba a kínai gyógynövénytár elején szerepel, mivel nincs semmilyen mellékhatása, nem lehet túladagolni, és „mindenre jó”! Valóban az egyik leghíresebb és leghatékonyabb gyógygomba, amit anno be kellett szolgáltatnia annak aki talált belőle a császárnak. Egyedül a császár fogyaszthatta a hosszú élet titkát adó ganoderma – Lingzhi – gyógygombát.

A ganodermának nem lehetnek mellékhatásai, ha a mellékhatás alatt legtöbbször valami negatív dolgot értenek az emberek. Lsd. gyógyszerek mellékhatásaira való figyelmeztetés!

A ganoderma fogyasztásával kapcsolatban azonban meg kell említenünk, hogy valóban hatékonyan beindítják a méregtelenítést és elindíthatnak gyógyulási folyamatokat. Ennek aztán lehetnek eleinte „negatív” tünetei is. A felszabaduló méreganyagoknak el kell távozniuk a testből és ez többféle módon is történhet. Verejtékezéssel,   hányingerrel vagy hasmenéssel is találkozhatunk az első fogyasztás után.

Volt akinek az első pár pohár ganodermakávé után elkezdett  fájni a feje, ami szintén a méregtelenítés jele. Ezektől a tünetektől nem szabad félni, ezek mindig elmúlnak egy-két nap után. Ezért is javasolja mindenki, hogy naponta legalább 2 liter tiszta vizet fogyasszunk el, hogy ezek a méreg anyagok könnyen el tudjanak távozni, és ne okozzanak például fejfájást.

Ganoderma mellékhatásai a javunkra vannak.

Ganoderma mellékhatásaiA ganoderma másik fontos tulajdonsága, hogy szkenneli a szervezetet és megkeresi a betegség kialakuló pontjait, azokat is amiknek idáig nem volt semmilyen tünete. Előfordulhat, hogy felerősíti a szervezet reakcióját, a fájdalmat egy bizonyos helyen, így hívja fel a figyelmet egy esetleges betegség kiinduló pontjára. Ilyen eset volt mikor egy asszonynak a ganoderma szedése után a mellében fájdalmai voltak. Elment orvoshoz és egy kezdődő daganatot találták meg.

A ganoderma a kínai gyógynövénytár első helyén szerepel, pont azért mert nem lehet túladagolni és nincs semmilyen mellékhatása. Ha valamilyen fájdalom vagy panasz keletkezik a ganoderma fogyasztása után, az sohasem a ganoderma negatív hatása, nem a ganoderma „okoz fájdalmat”, hanem ezt a jelzést mindig pozitívan kell értékelni, a gyógyulás beindulásának a jeleként!

Amikor Calgont használunk egy mosógépnél, akkor se mondjuk azt hogy a kijövő szürke koszos folyadék a Calgontól van! A Calgon kitisztítja a mosógép belsejét, és a vízkőnek kosznak el kell először távoznia. Ilyen a méregtelenítés is, kellemetlen de hasznos!

El kell mondanunk, hogy voltak esetek amikor azzal „vádolták” a ganodermát, hogy vesebetegséget okozott. Amikor azonban utána jártak a ganoderma kapszula tartalmának, amit fogyasztottak az emberek, bebizonyosodott, hogy nem a ganodermával volt a probléma. Azzal a vízzel, amivel a hatóanyagot próbálták kivonni belőle. Ez a víz tartalmazott olyan ásványi anyagokat amiket az emberek veséje nem tudott feldolgozni.

Ganoderma mellékhatásai ismertek-e?

A ganoderma több évezredes alkalmazása során bizonyítást nyert, hogy nincsenek mellékhatásai, nem lehet túladagolni és mindenre jó. Ez azt jelenti, hogy a ganoderma gyógygomba nem  konkrét betegségeket kezel, hanem az egész emberi szervezetet támogatja, hogy az minden betegséggel szemben kiválóan lássa el a feladatát.

Ha a ganoderma mellékhatásairól beszélünk, mindenképp ki kell emelni, hogy ezek nem káros mellékhatások, hanem a gyógyulás beindulásának a jelei. Ezek bár eleinte kellemetlenek, de általában mindig gyógyuláshoz vezetnek.  Ha ilyen hatást érzékel, akkor eleinte csökkentse a ganoderma fogyasztás mennyiségét, vagy ha ez esetleg sokáig tart, konzultáljon természetgyógyászával vagy orvosával.

A ganoderma hatása, hogy erősíti a szervezet öngyógyító képességeit, az immunrendszert, karbantartja az ereket lúgosít és méregtelenít, több oxigént biztosít!

Ha élvezni akarod a ganoderma csodás hatásait regisztrálj ingyenesen és vásárolj 20%-al olcsóbban a webáruházunkban:

regisztráció: http://bit.ly/dxningyenregisztracio 

Az itt kapott kóddal tudsz a webáruházban vásárolni a végén pipélva hogy tag vagy és beírva a kapott számot.

webáruház: http://wellnesskavehaz.hu